Nagykőrös legújabb orgonája
Nagykőrössel közös ösztöndíjat alapított egyetemünk a tanítóképzés támogatására
A Károli a hatodik legjobb egyetem
Csak a nevünk változott, küldetésünk a régi

1 2 3 4

Nyílt nap regisztrációs banner


„Aki nem hiszi, jöjjön, járjon utána…” – népmesemondó verseny a Pedagógiai Karon

A Pedagógiai Kar 2023. október 25-én a Károli Közösségi Napok keretében rendezte meg hagyományos népmesemondó versenyét. A népmesés délelőtt valamennyi képzési helyen közös ünnepléssel kezdődött. Vass Réka Adrienn intézményi lelkipásztor igehirdetése után levetítésre került a Kar megemlékező filmje 1956-ról. Ebben az évben az ötvenhatos forradalom emlékére valamennyi képzési helyszínünkön saját rövidfilm készült, amelyben az alkotók megidézték a vonatkozó helyi (nagykőrösi, újpesti, kecskeméti) történelmi eseményeket. A három kisfilm az online közvetítés során kapcsolódott össze egyetlen egésszé. A Pedagógiai Kar hallgatói ezzel is kifejezték, hogy a három képzési helyszín nem elválasztja, hanem sokkal inkább összekapcsolja őket.

Bővebben ...

Benedek Elek-projekt a Pedagógiai Karon

A Művészetek és nyelvek találkozása kari kutatási program keretében indított Benedek Elek-projekt újabb állomásához érkezett. A népmese napjának köszöntésére 2022 szeptemberében Az üveghegyen innen, az Óperenciás tengeren túl címmel  megrendezett konferencia után a Károli Közösségi Napok programjaként újabb előadássorozattal lett gazdagabb. Az előadások középpontjában Benedek Elek örökségéhez kapcsolódóan a népköltészet, a népmese, a bábművészet állt. Dr. Galuska László Pál Bábjáték a gyermekkultúrában címmel tartott gazdag tartalmú, a témát szakmailag sok szempontból megközelítő előadást. A Bécsi Egyetemről bejelentkező dr. Szabó Veronika tanárnő Benedek Elek meséit a magyar mint idegen nyelv tanításába építve mutatta be, megismertetve a hallgatóságot egy, az ünnepekhez, a hazai kultúrához és a hagyományokhoz kapcsolódó tankönyvsorozattal, amelynek a társszerzője. Sevella Zsuzsanna játékfejlesztő a MintaKINCStár program kidolgozójaként mutatkozott be. Képekkel és fotókkal kísért beszámolójából a hallgatóság megtudhatta, hogyan lehet játékosan megismertetni a kisgyermekekkel népművészeti formakincsünk anyanyelvét. Dr. Somodi Ildikó Mese, mese, firka – kreatív népmesefeldolgozás az óvodában címmel bemutatott esettanulmánya egy, a témához kapcsolódó óvodai tevékenység videófelvételével vált különlegessé. Dr. Tóth Etelka a népmesék feldolgozásának újszerű megközelítésével készült romani digitális mesetárat mutatta be, hangsúlyozva az Erasmus+ társfinanszírozással megvalósult projekt hasznosságát a gyakorló pedagógusok és az egyetemi hallgatók számára.

Bővebben ...

Lelki egészségnap a Pedagógiai Karon

Ismét megrendezésre került a Pedagógiai Kar hagyományos Lelki egészségnapja, ezúttal az egyetemi közösségi napok rendezvényeinek részeként. A résztvevők a szorongás témájához kapcsolódóan gondolhatták át a fogalomkör összetettségét és a csökkentésében számukra segítséget nyújtó lelki kapaszkodóikat.

Bővebben ...

Egyházművészeti konferencia és koncert Nagykőrösön

Egyházművészet és felelősség címmel rendezett kétnapos konferenciát a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara Nagykőrösön 2023. október 13–14-én. A református egyházzene és egyházművészet jelenével és múltjával foglalkozó előadások mellett az érdeklődők részt vehettek Prof. Dr. h. c. Gárdonyi Zsolt orgonaművész, zeneszerző mesterkurzusán is, melyet Úton az új korálkönyv felé címmel tartották meg. A konferencia egyházzenei koncerttel zárult a református templomban.

Bővebben ...

Szakmai, tudományos ösztöndíj pályázati kiírást tesz közzé a PK

A KRE SZMSZ III. 2. sz. melléklet – Hallgatói támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Pedagógiai Kar dékánja pályázati felhívást tesz közzé szakmai, tudományos ösztöndíjra a 2023/2024. tanév őszi félévére.

Bővebben ...

Óriási siker volt a KREaktív tehetségkereső verseny döntője

Október 24-én zajlott Trócsányi László rektor kezdeményezésére a Károli Közösségi Napok keretében a Károli Gáspár Református Egyetem első KREaktív tehetségkereső versenyének döntője.

Bővebben ...
Balla Péter portrékép

Az egyetemi hitéletről beszélt Balla Péter rektorhelyettes

Egyre több hallgató és oktató tart igényt a lelkészi és lelkigondozói jelenlétre, a közös magvetés pedig már most a gyümölcstermés ígéretével kecsegtet. Balla Péterrel a Károli Gáspár Református Egyetem hitéleti megújításáról beszélgettünk.

Bővebben ...

Károli Közösségi Napok (Tréninghét) - hallgatói programok

Az alábbi képzési helyek nevére kattintva nyílik meg a programkínálat:

Bővebben ...

Nemzetközi konferenciával zárult egyetemünk jubileumi rendezvénysorozata

Október 12-én nemzetközi konferenciával zárta alapításának 30. évfordulóját ünneplő programsorozatát egyetemünk. A Parlament főrendiházi üléstermében tartott rendezvény telt ház mellett zajlott, az esemény helyszíne szimbolikusan utalt a Parlament által 1993. október elsején elfogadott törvényhatározatra, mely az egyetem alapítását kodifikálta.

Bővebben ...

"Aki nem hiszi, jöjjön, járjon utána..." mesemondó verseny

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara a Károli Közösségi Napok keretében népmesemondó versenyt rendez. A versenyre szeretettel várjuk hallgatóinkat versenyzőként és a közönség soraiba egyaránt. A versenyzőknek egy szabadon választott, nem közismert népmesét kell elmesélniük (fejből). A választott mese időtartama nem haladhatja meg a 7 percet.

Bővebben ...

Következő események


Összes esemény

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

 

Károli Shop

Károli Shop

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont