Intézményi lelkipásztor

Vass Réka Adrienn intézményi lelkipásztor, kollégiumi igazgató

 „… Az Úr közel!” (Fil 4, 5)

Bemutatkozásomat a fenti igével kezdem, mert egész eddigi életem során sokan mutattak arra, és magam is megtapasztalhattam azt, hogy: „… Az Úr közel!” van hozzám, és soha nem hagy el.

Keresztyén családba születhettem bele testvéremmel együtt. Édesanyám felől római katolikus, édesapám felől református felmenőkkel rendelkezem. A keresztség sákramentumában az erdélyi Medgyes városának református gyülekezetében részesültem, mert édesapám révén erdélyi gyökerekkel rendelkezem, és ez nagyon meghatározó, nagyon fontos a számomra.

Tanulmányaimat az általános iskolától kezdve az egyetemig református tanintézményekben végezhettem. Elemi iskolába az anyagyülekezetem, a Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség által fenntartott Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskolába járhattam. Ott több olyan kiváló tanító tanított, akik a tanítás mesterségét a nagykőrösi Tanítóképző Főiskolai Karon sajátíthatták el.

Középiskolába a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban jártam, majd az érettségi után a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán folytattam tanulmányaimat.

Hatodévesként a gyakorlati évemet a Kecskeméti Református Egyházközségben töltöttem. A gyakorlati évet követően hét évig beosztott lelkipásztorként szolgáltam a kecskeméti gyülekezetben, ahol a lelkipásztori szolgálat minden területén és minden korosztály között végezhettem szolgálatokat.

Időközben visszatértem a Károli Egyetemre, ahol doktori tanulmányokat folytattam. A képzés révén kerületem először kapcsolatba a Tanítóképző Főiskolai Karral, két szemeszteren keresztül oktatói tevékenységet végezve az újpesti képzési helyen.

Néhány év szünet után újra felkérést kaptam oktatói tevékenységre, így kecskeméti szolgálataim mellett, 2018 szeptemberétől, immáron a nagykőrösi képzési helyen, óraadóként taníthattam.

2020 októbere óta vagyok a Kar intézményi lelkipásztora. Szolgálatomhoz tartozik a Kar hallgatói, oktatói és nem oktató munkatársai számára hitéleti alkalmak szervezése, lelkigondozói feladatok ellátása, vagyis az, hogy tovább adhassam én is azt az örömüzenetet, hogy: „… Az Úr közel!” van mindannyiunkhoz, gondviselő szeretetével körülvesz bennünket.

 
Kérem, hogy amennyiben lelki támogatás, segítő beszélgetés igényét érzik, jelezzék az alábbi elérhetőségek valamelyikén: e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

telefon: 06-30-822-46-34

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Károli Podcast

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont