Történeti áttekintés

A nagykőrösi Tanítóképző Főiskola rövid története

A nagykőrösi tanítóképző – hivatalos nevén a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara – jelenleg hazánk egyik legrégibb, legkisebb, a rendszerváltás idején elsőként induló egyházi pedagógusképző intézménye.

Az intézet alapítása a magyar reformkor politikai, gazdasági és kulturális törekvéseinek eredménye. A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése 1836. május 2-án Teleki Sámuel gróf főkurátor indítványára a következő határozatot hozta: „…a Nagykőrösi Oskolát olymódon feljebb emeltetni óhajtaná, hogy ott az abban eddig is tanítatni szokott Tudományok mellett egy Oskolai Tanítókat formáló Intézet egybe kapcsolva a Pallérozott Mezei Gazdaságnak Tanító Székével, mely még Hitünk Oskoláiban mind eddig nem létezett, állíthatnék fel.”

Az anyagi javak biztosításával az előkészítő munkák után, 1839 októberében az intézet megkezdte működését. Ebben az időben Kecskemét és Nagykőrös között már éles harc folyt, hogy melyik városban legyen a Dunamelléki Református Egyházkerület kollégiuma. A kecskemétiek mindent elkövettek, hogy városukba kerüljön a jogi, tanítói, a gazdaképzés, de Török Pál református püspök közbenjárásával ez több esetben is meghiúsult. A tanítóképző és a gazdasági intézet Nagykőrösre került s 1850-ig nehéz körülmények között működött és ekkor a gazdasági intézet örökre, de mint tanítóképző intézet, csak egy időre szűnik meg.

A szabadságharc bukását követően a nagykőrösi református egyház a város segítségével igen nagy anyagi áldozatot hozott a képző fenntartásáért. Az iskola önálló státuszát csak abban az esetben tarthatta meg, ha a rendes tanári állások számát 12-re emelik. Ekkor hívtak meg olyan országos hírű tanárokat, akik a gimnáziumi s a tanítóképzői oktatásban is részt vettek (Arany János), így Szigeti Warga János gimnáziumi igazgató az 1855/56-os tanévet úgy nyitja meg, mint a tanítóképző igazgatója is. Az iskola működéséhez Patay Sámuel és felesége 131 kat. hold földet hagyományoznak a tanító képezdére. A Dunamelléki Egyházkerület pedig az 1857. évi közgyűlésen a nagykőrösi tanítóképezdét mind anyagilag, mind szellemileg pártfogolja. Ezt követően a gimnáziumi igazgatóságtól a képző igazgatósága szétválik, miután Nagy László kisújszállási gimnáziumi tanárt a tanítóképző élére meghívják.

Az intézet megalapításában és történetének első korszakában Szigeti Warga Jánosnak jutott a sorsdöntő szerep. Majd Hegyszegi Kiss Kálmán harmincegy éven keresztül vezette az iskolát, őt pedig egy újabb nagy egyéniség Váczy Ferenc követte az igazgatói székben.

A háború után a Tanácsköztársaság kikiáltásának következtében a Vörös hadsereg csapatai a várost megszállták és elrendelték az összes iskola kiürítését. A tanítóképző épületét is igénybe vették. Nagyobb változást jelentett az öt évfolyamú tanítóképzés bevezetése. Ekkor lépett életbe az új tanterv, melynek következtében két új tanszéket szerveztek. A neveléstudomány területén Imre Sándor hatása országosan is meghatározó lett.

Imre Sándor javaslatára 1927-ben Juhász Bélát meghívják a nagykőrösi magyar-pedagógia tanszékre, aki méltó volt mesteréhez. Amikor Imre Sándor a „Népiskolai neveléstan” című tankönyvét megírta, Juhász Béla e tankönyv bevezetésével művészi fokra emelte a neveléstan tanítását és tanítványai még évtizedek múlva is szó szerint mondták, és az élők még ma is hibátlanul elmondják a nevelésnek azt a tömör és tökéletes meghatározását, melyet így tanított meg nekik: „A nevelés, a közösség életéből fakadó, a közösség életére visszaható szándékos, tudatos és célszerű szellemi tevékenység, amelynek során a fejlettség magasabb fokán álló hat a kevésbé fejlettre mindaddig, amíg azt az önállóság ki nem zárja.”

Juhász Béla oktató munkája azért volt mindig eredményes, mert az egyben mindig nevelői munka is volt. Tanítványai, még ha akarták volna, még akkor sem tudták volna kivonni magukat hatása alól. Ami a bemutató tanításokat és a próbatanítások elemzését illeti, abban volt igazán eredeti. Elemzései nemcsak a tanítójelölteknek, hanem a tanártársainak is tanulságosak voltak.

Az 1938/39. iskolai évben fontos állomásához érkezett a magyar tanítóképzés. A XIII. tc. a líceumról, a XIV. tc. a tanítóképző akadémiáról intézkedett és megváltoztatta az ötévfolyamú tanítóképzés rendszerét. A XIII. tc. négyévfolyamú, gyakorlati irányú középiskolát: líceumot szervezett. Ebbe az iskolába azt lehetett felvenni, aki a nyolcosztályos gimnázium négy osztályát vagy a polgári iskola négy osztályát sikerrel elvégezte és a tizenhetedik. életévét nem töltötte be. A négy líceumi év sikeres elvégezte után a diákok érettségi vizsgát tehettek és a XIV. tc. alapján létesítendő tanítóképző akadémiákon további tanulmányok folytatására, valamint a tanítói oklevél megszerzésére kaptak lehetőséget. Imre Sándor igen sokat várt a tanítóképzés új rendszerétől és kifejtette a tanári testület előtt is, hogy előnyösnek látja a tizennyolcadik életév betöltése utáni pályadöntést. A líceumtól pedig, mint gyakorlati középiskolától azt várta, hogy megadja mindannak a lényegét, amit a gimnázium megad: alapos tájékoztatást a közismereti tárgyakban, ezen felül az egyéni és a közösségi életben. Olyan gyakorlati jellegű középiskolát akart teremteni, amelyben minden arról győzi meg a tanulót, hogy tanulása az élettel van szoros kapcsolatban. Az iskolában tanultak felhasználása pedig azt jelenti, hogy a tanulók elméje alkalmassá válik a szerzett ismeretek alkalmazására, az élet jelenségeinek, az ember szerepének megértésére. Úgy látszott, hogy az új tanítóképzési rendszer jövője csak a növendékanyag függvénye. De aztán a világtörténelmi események beleszóltak a kiteljesedésbe: kitört a II. világháború s a felsőfokú tanítóképzés megvalósítása körülbelül két évtizeddel kitolódott. Erre azonban Nagykőrösön sajnos nem került sor!

1948-ban megtörtént a felekezeti iskolák államosítása…

A nagykőrösi tanítóképzés újraindításának kezdeti lépései
A nagykőrösi tanítóképzés drasztikus megszüntetése tehát 1948-ban kezdődött, amikor is a már 109 év óta működő országos hírű református tanítóképzőt államosították. Ezt követően 1957-ig még állami intézményként működött. Mind az államosítás, mind az 1957-ben történt végleges megszüntetés az egész város négy évtizedes sérelme volt. Visszahozatalára számtalan kísérlet történt a múlt rendszerben is, de a centralizáció miatt ezek csak álmok maradhattak.

E sorok szerzője 1989 decemberében ismerkedett meg Fodor Ferenc lelkipásztorral dr. Fruttus István Leventének köszönhetően, aki nagyszerű érzékkel vette észre, hogy a tanítóképzés újraindításában párhuzamosan történnek erőfeszítések. Fodor Ferenc már 1989 januárjában – meghívás alapján – tárgyalt a város akkori vezetőivel a református tanítóképző visszahozataláról. Közben a tanácselnök asszonyt nyugdíjazták és a választásokig Huszár Kálmán került a tanácstestület élére, aki kezdettől fogva nemcsak elvi támogatója, hanem aktív részese volt a mindennapi munkának. Jó döntéseinek köszönhető, hogy a tanítóképzés Nagykőrösön elindulhatott. A városi tanács testülete 61/1989. (XII.14.) határozatával fogadta el a művelődési osztályvezetői pályázatot. A pályázat szakmai programjának fő részében a tanítóképző újraindításának teljes koncepciója olvasható. A tervezet reális volt, hiszen a főiskola jelenleg is, az akkor megfogalmazott feltételek között (épületek, képzési rend, gyakorló iskola stb.) működik.

A kormány az 1047/1990. sz., az MSZMP-vagyon felosztásáról szóló rendeletében a Hősök tere 5. szám alatti pártházat a város tulajdonába adta, oktatási célokra. A korrekt “oktatási cél”-t azonban a városi tanács testületének döntésére bízták. A város különböző érdekeltségű szervezetei, alakuló pártjai, vállalatai, intézményei, „ezer-féle” pártház-hasznosítást javasoltak. Még az oktatási intézmények között is komoly véleménykülönbség alakult ki (a gimnáziumhoz kívánták csatolni az épületet). A hosszú, bonyodalmas, társadalmi vita után, a városi tanács testülete elé dr. Törös László terjesztette elő a javaslatot: a MSZMP székházban a tanítóképző kezdje el működését. A javaslatot a testület egyhangúlag elfogadta.

Ezek után a szakmai program megalapozására kellett a figyelmet fordítani. Először a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola felkérésére került sor. A nagykőrösi delegáció többször is megfordult Kecskeméten, de komolyabb biztatás és konkrét szakmai segítség nem érkezett. Ennek következtében tájékozódó látogatásra került sor Jászberényben. (A Jászberényi Tanítóképző Főiskolával a helyi művelődési osztálynak és az Arany János Általános Iskolának régi szakmai kapcsolata volt.)

Dr. Nagy József főigazgató és dr. Gledura Lajos főigazgató-helyettes rövidesen, 1990. március 14-én viszontlátogatást tettek Nagykőrösön.

Közben a Művelődési Minisztérium illetékes vezetői: Platthy Iván főosztályvezető, Szövényi Zsolt főosztályvezető-helyettes szintén megvizsgálták az újraindítás körülményeit, valamint Pőcze Gábor, az OPI főmunkatársa a helyszínen is felmérte az adottságokat, a tárgyi feltételeket. A főiskola indításához szükséges, alapvető feltételek 1990 tavaszára alakultak ki. A legfontosabb kérdés: az intézmény fenntartói feladatainak ellátása volt. Az akkori szituációban két lehetőség vetődött fel: a református egyház vagy pedig a városi tanács. A fenntartás kérdésében döntő jelentőségű volt, hogy 1990 májusában dr. Tóth Károly püspök viszontlátogatásra hívta meg Huszár Kálmán urat. A találkozón, amelyen Fodor Ferenc, Pintér Gyula lelkészek és Nagy J. József főigazgató is jelen voltak, a püspök úr bejelentette, hogy a református egyház megalapítja a főiskolát. Javasolta, hogy az intézmény a Jászberényi Tanítóképző Főiskola Kihelyezett Tagozata – Református Tanítóképzés nevet vegye fel az önállósulásig. A fejkvótán kívüli működési költségeket, 4-4,5 millió Ft/év az egyház magára vállalja. Ezek után a városi tanácsnak az eredeti koncepció szerint már csak egy feladata maradt: a diákotthon biztosítása az Arany János utcai kollégiumban.

Az első tanév megszervezése rengeteg gonddal, feladattal járt, amelyre a helyi egyház Szabó János esztergomi levéltárost kérte fel. A tanév beindításához pótfelvételit kellett hirdetni. Keretmegállapodások készültek: a Jászberényi Tanítóképző Főiskolával az elméleti, az Arany János Általános Iskolával a gyakorlati képzés terén. Szükségessé vált a napi ügyek intézéséhez, az épületek működéséhez kellő számú személyzet felvétele.A pótjelentkezés sikeres volt. 1990. október 6-án 32 hallgató tehetett ünnepélyes fogadalmat. Az Igét dr. Tóth Károly püspök hirdette, az intézmény 110. tanévét dr. Nagy J. József főigazgató nyitotta meg. Az ünnepélyen hazai és külföldi egyházi személyiségek, állami, városi vezetők és a református tanítóképző egykori diákjai üdvözölték az újraéledő iskolát.

Az újraindulás második évében a hivatalos eljárások után a miniszterelnök 1059/1991. december 11-i kormányhatározatával a magyar felsőoktatási intézmények közé sorolta be főiskolánkat: „Nagykőrösi és Dunamelléki Református Hitoktató és Tanítóképző Főiskola” elnevezéssel. Az örömteli hírt Antall József miniszterelnök, az október 23-án megtartott városi, szoboravató ünnepségen személyesen jelentette be.

Az első évben történt meg az intézmény szervezeti felépítésének kialakítása is. A működtetést a fenntartókból és az iskola képviselőiből álló tizenkét-fős Igazgatótanács irányította, Dr. Hegedűs Lóránt püspök vezetésével. A szakmai és a belső szervezeti életet a tanárokból, hivatali dolgozókból és a hallgatók képviseletéből álló főiskolai tanács vezette-vezeti. Ekkor szerveződött a főiskola tanári kara is. Míg az első tanévben az órákat szinte kizárólag óraadók látták el – addig a második tanév végére már 10 főállású tanár, egy angol lektor, egy diákotthon-vezető és egy könyvtáros végezte az oktatással kapcsolatos munkát.

Az 1991-92. tanév második félévében Szabó János szervező igazgató külföldi ösztöndíjat kapott, így 1992. február 1-jétől július 31-ig a főiskolát Szenczi Árpád megbízott igazgató vezette. Az intézet önállóságát követően az Igazgatótanács meghirdette a főigazgatói állást, melyet pályázat útján Nagy István lelkipásztor nyert el, akit az Igazgatótanács 1992. augusztus 1-jei hatállyal nevezett ki a főiskola élére.

A főigazgatói pályázatban jól megfogalmazódott az intézmény arculata, képzési profilja, jövendője. Az azóta eltelt évek bizonyították a vezetési koncepció realitását, hatékonyságát. Elkészült egy új, kényelmes internátus, tantermekkel bővült az oktatási épület, fiúinternátust alakítottak ki. A szervezeti életben nagy változás történt a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításával. Az intézmény mint főiskolai kar folytatja működését.

Levelező hitoktató-, diakónus-, majd tanítóképzés és szociális munkás képzés is indult, melyre több településről, egyházközségből érkeznek a hallgatók. 1992-ben kapcsolatunk alakult ki a Marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Intézettel, amely a jelenlegi szabályok alapján székhelyen kívüli képzésnek minősül.