A 27. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny döntője

A Pedagógiai Kar szervezésében május 25-én zajlott le a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny döntője mintegy 140 tanuló és 130 felkészítő pedagógus részvételével. A magyar nyelvet magas szinten művelő magyarországi és határon túli versenyzők tanúbizonyságát adták annak, hogy a digitális térben is kiválóan tájékozódnak. A 100 pontos feladatsort mindegyik évfolyam kitűnően teljesítette. A győztesek 98–99%-os eredményekkel nyerték meg évfolyamukon a versenyt.

A rendezvényt együttműködő partnerünk, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke, dr. Juhász Dezső professor emeritus, valamint dr. Tóth Etelka, a Pedagógiai Kar dékánhelyettese, a verseny főszervezője nyitotta meg. A program ünnepi eseménye volt a kiemelt díjak átadása. Arany oklevelet kapott kilenc olyan pedagógus, akiknek az elmúlt évek során a legtöbb diákjuk jutott a döntőbe. Simonyi-serleget azon öt iskola vehetett át, ahonnan a legtöbb versenyző jutott a döntőbe. Kiváló munkájáért Simonyi-érem kitüntetésben részesült öt olyan nyolcadik évfolyamos tanuló, akik évről évre résztvevői voltak a háromfordulós verseny döntőjének. Simonyi-érem kitüntetést vett át kiemelkedő szakmai munkájáért dr. Juhász Dezső. A díjazottakat és a versenyzőket dr. Pap Ferenc egyetemi tanár, a Pedagógiai Kar dékánja köszöntötte. A díjátadó emlékezetes pillanatai közé tartozott az Észt Köztársaság Nagykövetségének ajándéka, amelyet a magyarországi észt testvérvárosok – Szolnok, Szombathely és Veszprém – színeiben versenyző diákok és felkészítőik kaptak. A versenyzőknek évfolyamonként történt az eredményhirdetés. Ezt megelőzően a diákok különböző szabadidős programokon vehettek részt, amelyeket a kar tanító szakos hallgatói szerveztek számukra.

A rendezvényen az egyetem szép példáját adta az összefogásnak, a karok és a gyakorlóintézmények közti együttműködésnek. A verseny színteréül szolgáló számítógéptermeket az Újpesti Bajza József Általános Iskola és az egyetem Állam- és Jogtudományi Kara biztosította. A verseny fő támogatója az NTP-TMV-M-23-B-0031 és az NTP-TMV-23-0042 pályázatok keretében a Nemzeti Tehetség Program (támogató szervezet: Kulturális és Innovációs Minisztérium).

A versenyeredményekről és díjazottakról bővebben itt olvasható.

 

 Pályázati logó - Kultúrális és Innovaciós MinisztériumPályázati logó - Nemzeti Tehetség Program

Simonyi verseny

Simonyi verseny

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Károli Podcast

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont