Nagykőrös legújabb orgonája
Nagykőrössel közös ösztöndíjat alapított egyetemünk a tanítóképzés támogatására
A Károli a hatodik legjobb egyetem
Csak a nevünk változott, küldetésünk a régi

1 2 3 4

Nyílt nap regisztrációs banner


A KREaktív tehetségkereső versennyel indult a Károli Közösségi Napok

Harmadik alkalommal rendezte meg egyetemünk nagy sikerű tehetségkereső versenyét, a KREaktívot. A versenyre idén összesen 52 nevezés érkezett a négy előadóművészeti kategóriában: vers- és prózamondás, ének, hangszeres zene és tánc. Az előzsűrizést követően a döntőbe 33 produkció jutott tovább, a színpadon 31 előadást tekinthetett meg a lelkes közönség. Az eseménynek idén a Ferencvárosi Művelődési Központ és Színház adott otthont.

Bővebben ...

Az Angyalkerttől a jövő óvodájáig

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara az óvodaalapító Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából rendez nemzetközi tudományos konferenciát. A konferencia célja: bemutatni, milyen sajátosságai vannak az óvodában folyó személyiségfejlesztési folyamatnak, hogyan értelmezhető az óvodai nevelés, tanulás kérdése. Ennek jegyében az óvodai tevékenységi formák mentén tárja fel az óvodai intézményi sajátosságait, jellemzőit, kiemelve az óvoda „műveltségi területeiként” értelmezhető tevékenységi formák rendszerét, feladatait, sajátosságait.

Bővebben ...
logó

KREaktív tehetségkereső verseny programja

2025. október 27-én, hétfőn 10-16 óra között kerül megrendezésre a Károli Közösségi Napok (tréninghét) nyitórendezvényeként a KREaktív tehetségkereső verseny döntője a Ferencvárosi Művelődési Központban (9. kerület, Haller utca 27.)

Bővebben ...

„Psallite” Kárpát-medencei gyülekezeti ének, egyházi népének és zsoltáréneklési verseny

A 2025/2026. tanév során a verseny meghirdetője a Károli Junior Akadémia és a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara.

Bővebben ...

Tér a Léleknek – reformációra emlékező egyetemi istentisztelet

A Károli Egyetemi Lelkészség szeretettel hívja és várja a Károli Közösség minden tagját a Károli Közösségi Napok keretében a reformációra emlékező istentiszteletre.

Bővebben ...

Elindult a nézői regisztráció az idei KREaktív döntőjére!

A korábbi évek nagy sikerére való tekintettel idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre egyetemünk összegyetemi tehetségkutató versenye, a KREaktív a Károli Közösségi Napok (tréninghét) nyitórendezvényeként. A versenyre összesen 52 nevezés érkezett négy kategóriában: vers- és prózamondás, ének, hangszeres zene, tánc.

Bővebben ...
csoportkép

Károli Egyetem Napja: köszönetnyilvánítás és hálaadás

Október 11-én az impozáns Károlyi–Csekonics-palota bálterme adott otthont az egyetem alapítására emlékező és az egyetem munkatársainak, támogatóinak köszönetet mondó Károli Egyetem Napja rendezvénynek.

Bővebben ...

Károli Közösségi Napok (őszi Tréninghét) - hallgatói programok

Október 27-31. között kerül megrendezésre a Károli Közösségi Napok (őszi Tréninghét). Az alábbi képzési helyek nevére kattintva nyílik meg karunk programkínálata:

Bővebben ...

Margitszigeti Zarándoklat – keresztény, lelki elmélyülést szolgáló séta

Zarándoklatra hívjuk és várjuk a Károli Közösség tagjait: egy 7-8 km-es körsétára a Margit-szigetre, ahol a szigeten található kegyhelyek meglátogatásával szeretnénk Istenhez és egymáshoz közelebb kerülni.

Bővebben ...
banner

Szakmai, tudományos ösztöndíj pályázati kiírást tesz közzé a PK

KRE PK 2025/2026. tanév őszi félév
A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Pedagógiai Kar dékánja pályázati felhívást tesz közzé szakmai, tudományos ösztöndíjra.

Bővebben ...

Következő események


Összes esemény

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont