KREaktív


OTDK és EduKaland

A 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Tanulás- és Tanításmódszertani, Tudástechnológiai Szekciójának Általános óvodai fejlesztés tagozatában különösen sikeresek voltak hallgatóink. Ebben a tagozatban ért el 1. helyezést, és nyerte el Nagykőrös városának jutalmát Szova Zsuzsanna Eszter neveléstudomány mesterszakon végzett hallgatónk, és ugyanebben a tagozatban lett 3. helyezett Oláh Orsolya Ágnes csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatónk, aki további jutalomként témavezetőjével dr. Csontosné dr. Buzás Zsuzsával együtt meghívást kapott a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának EduKaland Stúdiójába.

A látogatás a nyár folyamán valósult meg. A stúdiót Kissné dr. Zsámboki Réka dékánhelyettes, az EduKaland Stúdió vezetője mutatta be, aki játékos és interaktív módon ismertette a LEGO® Education módszertanának alapjait, az alkalmazáshoz használható LEGO® és Duplo készleteket, amelyekhez részletes, kidolgozott pedagógiai módszertani segédletek is tartoznak. Emellett számos izgalmas és motiváló játékot is bemutatott, például a Coding Express®-t, a Kódoló Expresszt, valamint egy mTiny-alapú alkalmazást, amelyhez egy játékpanda oktatórobot is tartozik. Ezek az eszközök hatékonyan ötvözik az élménypedagógia és a STEAM-oktatás (Science, Technology, Engineering, Arts, Mathematics) elemeit, elősegítik az algoritmikus gondolkodás fejlesztését, támogatják a programozás alapjainak elsajátítását, egyben zenepedagógiai módszertani lehetőségeket is kínálnak.

Az EduKaland Stúdió programja egyedülálló élményt és értékes módszertani ismereteket kínált. A LEGO, mint oktatási eszköztár, kiváló lehetőséget teremt a gyermekek képességeinek fejlesztésére, a problémamegoldó és kreatív gondolkodás ösztönzésére, a társas kapcsolatok erősítésére, egyben a tanulás játékos, örömteli és hatékony támogatására.

EduKaland - fotó EduKaland - fotó EduKaland - fotó

Következő események


Összes esemény

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

 

nyelvvizsgaközpont