2025/2026. tanévre felvett hallgatók részére

Szeretettel köszöntöm abból az alkalomból, hogy felvételt nyert az ország egyik dinamikusan fejlődő felsőoktatási intézményébe: a nagykőrösi tanítóképzőbe – hivatalos nevén a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karára –, amely jelenleg hazánk egyik legrégibb, több képzési helyen működő, egyúttal a rendszerváltás idején elsőként induló egyházi pedagógusképző intézménye.

Bízom benne, hogy az elkövetkezendő években Egyetemünk és Karunk a második otthonává válik, megismeri, és javára fordítja azokat a lehetőségeket, amelyeket intézményünk nyújtani tud.

Ahhoz, hogy Egyetemünk polgárává váljon, a tanévkezdéshez kapcsolódóan a beiratkozást is szükséges elvégezni. A beiratkozás folyamatát segíteni és lehetőségekhez képest egyszerűsíteni kívánjuk, ezért összegyűjtöttünk ezen a weboldalon néhány fontos és hasznos információt, amelyek a tanévkezdésig szükségesek lehetnek.

Életére és tanulmányaira Isten áldását kérem!

Az általános felvételi eljárásban felvettek, afelvételi határozatot 2025. augusztus 4-től tekinthetik meg a NEPTUN Egységes Tanulmányi rendszerben.

A pótfelvételi eljárásban felvettek, a felvételi határozatot 2025. szeptember 1-től tekinthetik meg a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerben.

 

A budapesti tanévnyitó ünnepség 2025. szeptember 1-én (hétfőn) 10:00 órakor a Kálvin téri református templomban (1091 Budapest, Kálvin tér 7.) kerül megrendezésre.
Önt, szüleit és hozzátartozóit az évnyitón szeretettel várjuk!
Kérjük, hogy szíveskedjenek legkésőbb 9:15-ig a helyszínre érkezni.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy szíveskedjen magával hozni személyi igazolványát vagy útlevelét. Részvételi szándékát a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerbe történő belépést követően az Ügyintézés/Kérvények menüpont alatt elérhető „Nyilatkozat a 2024.09.02-i budapesti Tanévnyitó ünnepségen való részvételről” kérvény kitöltésével jelezheti. 

A nagykőrösi tanévnyitó ünnepség 2025. szeptember 7-én (vasárnap) 10:00 órakor a Nagykőrösi Református Egyházközség Templomában (2750 Nagykőrös, Szolnoki utca 2.) kerül megrendezésre. Önt, szüleit és hozzátartozóit az évnyitón szeretettel várjuk!
Kérjük, hogy szíveskedjenek legkésőbb 9.45-ig a helyszínre érkezni.

A 2025./2026. tanév I. félévére felvételt nyert hallgatók az alábbi időpontokban és helyszíneken iratkozhatnak be:

A beiratkozásra csak személyesen, az alábbi tájékoztatóban foglalt dokumentumok hiánytalan bemutatásával és az önköltség NEPTUN tanulmányi rendszerben történő teljesítésével lehetséges. emellett kérjük, hogy ismerkedjen meg kari tájékoztatónkkal is:

A papír alapú beiratkozást követően az első félévének aktiválását a Tanulmányi Osztály fogja elvégezni, a későbbi félévekben a hallgatónak magának kell ezt megtennie.

Tantárgyait csak ez után tudja felvenni, a tárgyfelvételi időszakban.

 

FIGYELEM!

A budapesti képzési hely, első éves nappalis csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és tanító szakos hallgatóknak nyelvi szintfelmérésen kell részt venniük.

Időpontja: 2025. szeptember 3. (szerda) 12:00

A budapesti képzési hely, első éves nappalis óvodapedagógus és tanító szakos hallgatóknak ének-zenei meghallgatáson kell részt venniük a regisztrációs héten.

Időpontja: 2025. szeptember 3. (szerda) 13:00


Fontos tanulmányi határidők, időpontok:


Egyéb pénzügyi tudnivalók:


Diákigazolvány:

  • kérjük, hogy a papír alapú beiratkozás megtételéig, a diákigazolvány igényléshez szükséges NEK azonosítót ne töltse fel NEPTUN felületére
  • diákigazolvány igénylés menete

 


Kollégium:

A 2025. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban (2025A) felvett, nappali munkarendű hallgatók, kollégiumi jelentkezésüket a NEPTUN egységes tanulmányi rendszeren keresztül nyújthatják be: Kollégiumi jelentkezési lap elsőéves hallgatók részére 2025/26/1 kérvénnyel

https://portal.kre.hu/index.php/szolgaltatasaink/kollegiumok.html


Nyilatkozat a képzés feltételeinek vállalásáról (állami ösztöndíjasok részére):

Azon hallgatók, aki állami ösztöndíjas finanszírozási formára nyertek felvételt, a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzés sajátos feltételeiről, valamint a magyar állami ösztöndíjas jogviszonnyal kapcsolatos legfontosabb információkról készített tájékoztatók az alábbi linkre kattintva ismerhetik meg: https://www.oktatas.hu/magyar-allami-osztondij


A beiratkozással a magyar ösztöndíjas finanszírozási forma feltételeit elfogadják. 


Legfontosabb szabályzatok


Kérjük, hogy a beiratkozás napjárig legyen szíves a következő tűzvédelmi prezentációt megtekinteni.

Baleset-, munka- és tűzvédelmi megelőző ismeretek hallgatók részére

Remélem tájékoztatásunk mindazon kérdésekben hasznos és segítségére lesz majd, amelyek a beiratkozással és a felsőoktatási tanulmányainak megkezdésével kapcsolatosak.

Isten gazdag áldásával kísért eredményes, örömteli és gyümölcstermő időszakot kívánok Önnek a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán a Kar vezetői, oktatói és munkatársai nevében. Pál apostol szavaival zárom a köszöntést: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5,22-23).

Üdvözlettel:
Prof. Dr. Pap Ferenc
dékán

Következő események


Összes esemény

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

 

nyelvvizsgaközpont