A TDK szempontjából a 2024/2025. tanév azért is különleges a Pedagógiai Kar számára, mert Nagykőrösön kerül megrendezésre 2025. április 14. és 16. között a 37. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciója.
Ennek jegyében kiemelt figyelmet kapott a kari TDK-konferencia, amely december 5-én zajlott le. A Nagykőrösről, Budapestről, Kecskemétről jelentkező hallgatók kilenc dolgozatot és négy kutatási tervet mutattak be az online megvalósult program keretében. A színvonalas és érdekes kutatásokról szóló beszámolókat három tagozatban követhették az érdeklődők.
A díjazott, illetve továbbjutásra javasolt pályamunkák szerzői képviselhetik karunkat a 2025-ös országos konferencián. Akik pedig kutatási tervet mutattak be, „a jövőt alapozták meg”, hiszen ők egy sikeres kari bemutatót követően a 2027-es OTDK-n vehetnek majd részt.
A zsűri 6 helyezést osztott ki, ezen kívül két dolgozat OTDK-ra történő benevezését támogatta.
A kari TDK-konferencia előadói és helyezettjei
„Természettan és pedagógia” tagozat
I. helyezett: Szabó Mira – Szász Csenge: Kint lenni kín?
II. helyezett: Szabó Andrea Ildikó: A TikTok térnyerése
TDK-dolgozatot mutatott be:
Opauszki Doren Hátrányos helyzetű tehetségek címmel.
Kutatási tervet mutatott be:
Nagyné Végh Csenge A református általános iskolai szexuális nevelés irányelvei és teológiai alapjai;
Fejes Boglárka Lilla A mozgásos tevékenységek szerepe az óvodáskorú hiperaktív gyerekek fejlesztésében címmel.
„Anyanyelv és matematika” tagozat
I. helyezett: Székely-Kis Ivett – Karácsonyné Czene Veronika Harmatka – Zsiros Katinka Márta: Az algoritmikus gondolkodás fejlesztése olvasásórán – A Bee-Bot használatának hatásai
II. helyezett: Oláh Orsolya Ágnes: A téri tájékozódás fejlődése és összefüggése a matematikai képességekkel kora gyermekkorban
Továbbjutott az OTDK-ra:
Takács Márta Nevelőszülői családokban nevelkedő 5–6. osztályos gyermekek olvasási szokásai és szövegértési képességei című dolgozatával.
Kutatási tervet mutatott be:
Hortobágyi Zsófia Édesapák reflektorfényben – az édesapák meseolvasási szokásainak többoldalú vizsgálata címmel.
„Ének-zene és pedagógiatörténet” tagozat
I. helyezett: Varga Tímea Eszter: Nőkért, tudásért, jövőért – Veres Pálné életének tanulsága
II. helyezett: Szentimrey Panna: Ünnepek, népszokások dalainak megjelenéseinek lehetőségei az iskolában
Továbbjutott az OTDK-ra:
Kátai Tibor A néptánc lehetősége és eszközei a mindennapos testnevelésben az általános iskolában című dolgozatával.
Kutatási tervet mutatott be:
Grósz Sylvia Petra Dalok, mesék és mondókák szerepe a korai idegennyelv-oktatásban címmel.
Gratulálunk a díjazottaknak és minden előadónak! Köszönjük a felkészítést végző konzulensek, a bírálatokat elkészítő és a zsűriben helyet foglalt kollégák és a Hallgatói Önkormányzat hallgatóinak a munkáját!