Immár hagyomány, hogy a Pedagógiai Kar ünnepélyes keretek között rendezett szakmai megnyitóval indítja el a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyt. Ezúttal december 11-én került sor a 2024/25. tanév versenyévadot megnyitó online rendezvényére, amelyre most is szép számmal kapcsolódtak be az érdeklődő pedagógusok, felkészítő tanárok.
Az e tanévben már ötödik alkalommal digitálisan rendezett verseny méltó színtere az alkalmazott tudományok népszerűsítésének, az alkalmazott nyelvészet társadalmi hasznosulásának. Az égisze alatt megvalósuló fórumok, szakmai találkozók a szakmai ismeretek közvetítésén túl a nyelvi közösség erősítését is szolgálják.
A rendezvényt Prof. Dr. Pap Ferenc dékán nyitotta meg. A versenyévhez kapcsolódó tudnivalókat Dr. Tóth Etelka foglalta össze. A versenyhez kapcsolódó kutatások keretében megjelent kiadványokról Dr. Bárdos Dóra számolt be. A továbbiakban az egyes évfolyamok tartalomfejlesztői, a Pedagógiai Kar oktatói – Dr. Szinger Veronika, Dr. Galuska László, Dr. Vallent Brigitta, Dr. Józsa Gabriella, Kovács Tibor, Dr. Kiss Margit – számoltak be a versenykorpusz adatainak elemzése alapján leszűrhető nyelvészeti és anyanyelv-pedagógiai vonatkozású eredményekről.
A megnyitóról készül felvétel a Simonyi-verseny honlapján tekinthető meg.
A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara által a Magyar Nyelvtudományi Társasággal partneri együttműködésben szervezett verseny a Nemzeti Tehetség Program támogatásával, az NTP-TMV-M-24-B-0029 azonosítószámú, XXVIII. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny pályázathoz kapcsolódóan (vonatkozó támogatási alprogram: A hazai nagy hagyományú, országos szervezésű tanulmányi és sportversenyek támogatása keretében) a Nemzeti Tehetség Alapból valósul meg.