Tanulva tanítani – Harmadszor rendezte meg pedagógiai projektversenyét a Pedagógiai Kar
Innovatív Oktatói Díj
Ismét kiváló tehetségpont lett a Pedagógiai Kar
Csak a nevünk változott, küldetésünk a régi

1 2 3 4

Tanúim lesztek! – Gondolatok a mennybemenetel ünnepén

Jézus mennybemenetele negyven nappal húsvét után történt. Jézus az Olajfák hegyén tanítványai szeme láttára felemeltetett és felhő takarta el őt előlük. Közvetlenül mennybemenetele előtt azonban ezeket a szavakat intézte tanítványaihoz: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Tanúim lesztek! – Amikor eljön majd pünkösdkor a Szentlélek és kitöltetik rajtuk, a tanítványok nem maradhatnak csendes őrzői annak az életet átformáló evangéliumnak, annak az örömhírnek, amelyet már tudnak. Nem hallgathattak némán a megváltó és győztes Úrról, Jézus Krisztusról, akit jól ismertek. És micsoda öröm, hogy nem is hallgattak és nem is tartották meg csak saját maguk számára az evangéliumot. A Szentlélek rajtuk való kitöltetését követően így indulhattak el, így válhattak és váltak a házból kilépni nem merő tanítványokból bizonyságot tévő küldöttekké, apostolokká.

Bővebben ...

Siker az országos népmesemondó versenyen

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke 14. alkalommal rendezte meg a Népek meséi egyetemi és főiskolai mesemondó versenyt 2024. április 26-án. A versenyen a KRE Pedagógiai Karát két hallgató képviselte: Vincze Virág Kíra a nagykőrösi, valamint Joó Enikő a budapesti képzési helyről. Joó Enikő szép mesemondásával országos 2. helyezést ért el.

Bővebben ...

Bölcsődék napja a tatárszentgyörgyi Mustármag Bölcsődében

Karunk mesteroktatói, Fülöpné Kántor Judit és Szabó Béláné a tatárszentgyörgyi Mustármag Bölcsődében tartottak továbbképzést a bölcsődék napja alkalmából. A két éve működő intézményben részben volt és jelenlegi hallgatóinkból álló, elkötelezett szakembergárda dolgozik együtt szerető közösséget és környezetet teremtve a kisgyermekeknek. Az ide járó kisgyermekek között többen vannak olyanok, akik a gyermekjóléti szakemberek javaslatára kerültek a bölcsődébe, és itt sajátítják el az alapvető higiéniai, étkezési szokásokat, itt szocializálódnak. A bölcsődei dolgozók többletfeladatot vállalva, lelkesen és mérhetetlen türelemmel segítik ezeket a családokat.

Bővebben ...

Hallgatóink az országos anyanyelvi tanítási versenyen

Az Országos Anyanyelvi Tanítási Versenyt, amelynek rendezője hagyományosan a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, 2024-ben hosszabb, a világjárvány miatti kihagyás után tartották meg ismét. A nemes céllal indított szakmai program idén ünnepelte 25. évfordulóját.

Bővebben ...

Záróvizsga naptár

A Pedagógiai Kar kihirdeti a 2023/2024. tavaszi félévi záróvizsga  időpontokat. A hallgatók záróvizsga beosztását a későbbiekben tesszük közzé.

Bővebben ...

Tehetség – Hit – Identitás konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara szeretettel meghívja a tehetséggondozás területén elkötelezett kutatókat és gyakorlati szakembereket Tehetség – Hit – Identitás konferenciájára

Bővebben ...

Kancellári rendszer bevezetése egyetemünkön

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa 20/2024. (03.06.) ET határozatával 2024. április 15-i hatállyal duális rendszerűre alakítja át a Károli Gáspár Református Egyetem vezetési struktúráját.

Bővebben ...
banner

Rendelkezzen a befizetett SZJA 1+1%-ról ebben az adóbevallási időszakban is!

A Károli Gáspár Református Egyetem a jogszabályok értelmében jogosult a Magyarországon adózók személyi jövedelemadójából felajánlható 1% elfogadására. Az eddigi támogatásért köszönetünket kifejezve kérjük, hogy felajánlásával segítse egyetemünk értékteremtő munkáját, rendelkezzen adójának második, civil 1%-áról a Károli Gáspár Református Egyetem javára. A felajánlásokból befolyó összegből így további többlettámogatást tudunk biztosítani hallgatóink számára a Károli Ösztöndíj kiegészítéseképpen. Adószámunk: 18060676-2-43

Bővebben ...

Szakmai, tudományos ösztöndíj pályázat eredménye – 2023/2024. tanév tavaszi félév

A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján kiírt Szakmai, tudományos ösztöndíj bíráló bizottság meghozta a döntését.

Bővebben ...

Következő események


Összes esemény

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

Károli Shop

Károli Shop

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont