Károlis siker az ELTE népdaléneklési versenyén

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Ének-zenei Tanszéke idén hatodik alkalommal rendezte meg országos népdaléneklési versenyét tanár, tanító, óvodapedagógus, csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók számára. Az online formában lebonyolított megmérettetésre 2021. április 8-án került sor, amelyen KRE TFK négy hallgatóval képviseltette magát. A versenyzők felkészültségét mutatja, hogy a bírálóbizottság két első, három második és négy harmadik díjat adott ki.

Megkezdődtek a Károli Közösségi Napok

Egyetemünk idén tavasszal 2021. április 6-9. között rendezi meg a Károli Közösségi Napok („Tréninghét”) elnevezésű összegyetemi programsorozatot – a járványhelyzetre való tekintettel ezúttal kizárólag online formában. A közösségi napok témája „(Újra)tervezés és újraindítás”.

Nagyszombat – a várakozás napja

Nagyszombat a húsvétvasárnapot megelőző nap a keresztyén ünnepkörben. A nagyszombati történetekből tudjuk meg Jézus temetésének körülményeit:

Nagycsütörtök - az utolsó vacsora napja

Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, amikor Jézus megmossa a tanítványok lábát, majd előre jelzi közelgő halálát. A tanítványokkal elköltött közös vacsorán Jézus magára vonatkoztatja az étkezésben megjelenő kenyér és bor jelét:

Anyanyelvi tanítási verseny Debrecenben

Idén 24. alkalommal adott otthont a pedagógusjelöltek országos anyanyelvi tanítási versenyének a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszéke.

Szép eredmény A mi világunk pályázaton

A mi világunk címmel hirdetett pályázatot a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Többnyelvűségi Kutatóközpontja és az MTA NYTI NyelvEsély Szakmódszertani Kutatócsoport.

Meghívó Uwe Becker előadására

Kedves Kolléga!
Szeretettel meghívjuk Önt és munkatársait, valamint az érdeklődő hallgatókat
Uwe Becker, a bochumi Evangéliumi Főiskola (Protestant University of Applied Sciences Rhineland - Westphalia - Lippe)szociáletika professzorának „A diakónia teológiai alapjai és a szociális munka kihívása” c. előadására.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont