Nyílt nap banner


2024/2025. tanévre felvett hallgatók részére

Szeretettel köszöntöm abból az alkalomból, hogy felvételt nyert az ország egyik dinamikusan fejlődő felsőoktatási intézményébe: a nagykőrösi tanítóképzőbe – hivatalos nevén a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karára –, amely jelenleg hazánk egyik legrégibb, több képzési helyen működő, egyúttal a rendszerváltás idején elsőként induló egyházi pedagógusképző intézménye.

Bízom benne, hogy az elkövetkezendő években Egyetemünk és Karunk a második otthonává válik, megismeri, és javára fordítja azokat a lehetőségeket, amelyeket intézményünk nyújtani tud.

Ahhoz, hogy Egyetemünk polgárává váljon, a tanévkezdéshez kapcsolódóan a beiratkozást is szükséges elvégezni. A beiratkozás folyamatát segíteni és lehetőségekhez képest egyszerűsíteni kívánjuk, ezért összegyűjtöttünk ezen a weboldalon néhány fontos és hasznos információt, amelyek a tanévkezdésig szükségesek lehetnek.

Életére és tanulmányaira Isten áldását kérem!

Az általános felvételi eljárásban felvettek, afelvételi határozatot 2024. augusztus 7-től tekinthetik meg a NEPTUN Egységes Tanulmányi rendszerben.

A pótfelvételi eljárásban felvettek, a felvételi határozatot 2024. szeptember 4-től tekinthetik meg a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerben.

 

A budapesti tanévnyitó ünnepség 2024. szeptember 2-án (hétfőn) 10:00 órakor a Kálvin téri református templomban (1091 Budapest, Kálvin tér 7.) kerül megrendezésre.
Önt, szüleit és hozzátartozóit az évnyitón szeretettel várjuk!
Kérjük, hogy szíveskedjenek legkésőbb 9:15-ig a helyszínre érkezni.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy szíveskedjen magával hozni személyi igazolványát vagy útlevelét. Részvételi szándékát a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerbe történő belépést követően az Ügyintézés/Kérvények menüpont alatt elérhető „Nyilatkozat a 2024.09.02-i budapesti Tanévnyitó ünnepségen való részvételről” kérvény kitöltésével jelezheti. A kérvény kitöltési határideje 2024.08.30.

A nagykőrösi tanévnyitó ünnepség 2024. szeptember 8-án (vasárnap) 10:00 órakor a Nagykőrösi Református Egyházközség Templomában (2750 Nagykőrös, Szolnoki utca 2.) kerül megrendezésre. Önt, szüleit és hozzátartozóit az évnyitón szeretettel várjuk!
Kérjük, hogy szíveskedjenek legkésőbb 9.45-ig a helyszínre érkezni.

A 2024./2025. tanév I. félévére felvételt nyert hallgatók az alábbi időpontokban és helyszíneken iratkozhatnak be:

A beiratkozásra csak személyesen, az alábbi tájékoztatóban foglalt dokumentumok hiánytalan bemutatásával és az önköltség NEPTUN tanulmányi rendszerben történő teljesítésével lehetséges. emellett kérjük, hogy ismerkedjen meg kari tájékoztatónkkal is:

A papír alapú beiratkozást követően az első félévének aktiválását a Tanulmányi Osztály fogja elvégezni, a későbbi félévekben a hallgatónak magának kell ezt megtennie.

Tantárgyait csak ez után tudja felvenni, a tárgyfelvételi időszakban.

 

FIGYELEM!

A budapesti képzési hely, első éves nappalis csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és tanító szakos hallgatóknak nyelvi szintfelmérésen kell részt venniük.

Időpontja: 2024. szeptember 4. (szerda) 12:00

A budapesti képzési hely, első éves nappalis óvodapedagógus és tanító szakos hallgatóknak ének-zenei meghallgatáson kell részt venniük a regisztrációs héten.

Időpontja: 2024. szeptember 4. (szerda) 13:45


Fontos tanulmányi határidők, időpontok:


Egyéb pénzügyi tudnivalók:


Diákigazolvány:

  • kérjük, hogy a papír alapú beiratkozás megtételéig, a diákigazolvány igényléshez szükséges NEK azonosítót ne töltse fel NEPTUN felületére
  • diákigazolvány igénylés menete

 


Kollégium:

A 2024. évi  felsőoktatási pótfelvételi eljárásban (2024P) a nagykőrösi és kecskeméti képzési helyre felvett, nappali munkarendű hallgatók nyújthatnak be kérelmet.

A kérvényezéssel kapcsolatban a nagykőrösi képzési helyen a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., a kecskeméti képzési helyen a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímre küldhetik megkereséseiket.


Nyilatkozat a képzés feltételeinek vállalásáról (állami ösztöndíjasok részére):

A magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzés sajátos feltételeiről, valamint a magyar állami ösztöndíjas jogviszonnyal kapcsolatos legfontosabb információkról készített tájékoztatók az alábbi linkre kattintva érhetőek el: https://www.oktatas.hu/magyar-allami-osztondij

 


Legfontosabb szabályzatok


Kérjük, hogy a beiratkozás napjára legyen szíves a következő tűzvédelmi prezentációt megtekinteni.

Baleset-, munka- és tűzvédelmi megelőző ismeretek hallgatók részére

Remélem tájékoztatásunk mindazon kérdésekben hasznos és segítségére lesz majd, amelyek a beiratkozással és a felsőoktatási tanulmányainak megkezdésével kapcsolatosak.

Isten gazdag áldásával kísért eredményes, örömteli és gyümölcstermő időszakot kívánok Önnek a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán a Kar vezetői, oktatói és munkatársai nevében. Pál apostol szavaival zárom a köszöntést: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5,22-23).

Üdvözlettel:
Prof. Dr. Pap Ferenc
dékán

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont