„Ne csak szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan.” (1JN 3,18) – szólt az idei Szeretethíd jelmondata, amit a Károli Gáspár Református Egyetem meg is fogadott és csatlakozott 2014-ben a Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokhoz.
Az Egyetem népdalköre az Őszikék Idősek Klubjába látogatott el és az egyetemisták lelkesedéséről sokat elmond, hogy minden idősre jutott két önkéntes. A 30 fős lánycsapat már csinos megjelenésével tapsvihart váltott ki, még mielőtt egy hang is elhagyta volna torkukat. Az önkéntesek nem csupán gyönyörű népdalokkal és versekkel készültek, de közös éneklésre invitálták az időseket, sőt, még citeraszó is elhangzott.
A KRE csapata a Budaörsi Állatmenhelyre is ellátogatott május 16-án, pénteken. A kezdeti rossz idő sem tántorította el a hallgatókat, hatalmas lelkesedéssel és bízva a jó időben érkeztek meg a menhely lakóihoz. Az önkéntes nap keretein belül segítettek a menhely dolgozóinak a macskakifutók kitakarításában, a felajánlásokból származó adományjátékok-takarók rendszerezésében, de természetesen jutott idő az állatok szórakoztatására is. Mivel az időjárás is kegyes volt a résztvevőkhöz, így nem maradhatott el a várva-várt kutyasétáltatás és a macskákkal való játék sem.
Forrás: Magyar Református Szeretetszolgálat