A „NAGYKŐRÖSI REF. EGYHÁZ S TANINTÉZETEI LEGNAGYOBB JÓTEVŐJE”
Megemlékezés az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról,
és Kalocsa Balázs honvéd századparancsnokról
Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara 2022. március 16-án, a szokásos déli könyörgést követően tartotta az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról megemlékezését megidézve a 130 éve elhunyt nemes Kalocsa Balázs (1819 – 1892) honvéd századparancsnok, a „nagykőrösi ref. egyház s tanintézetei legnagyobb jótevője” életét és jellemét.
Tettük ezt annak okán is, amint azt Kiss Károly hadtörténész, 48-as honvéd alezred is vallotta: „Tudja azt egész Európa, magyar katonáink a legderekabbak között fénylettek mindenkor. […] Tudja jól azt minden […] hazafi, mennyi áldozatokat tesz a köznép a haza javára, illő tehát annak nevezetessé lett fiait is az örök emlékezet templomába vezetni.”
Kalocsa Balázs nyughelye
A Kalocsa-család éppen egyik felmenőjük, Cseplész János kuruc ezredes révén került Nagykőrösre, így mi sem volt természetesebb, mint hogy a családi légkör telítve volt „a haza védelme, valamint a nemzeti szabadság kivívása iránti szilárd akarással.” (Dezső Kázmér) A Kalocsa-fiúk is sorra kivették részüket a vitézségből, így a legkisebbként született Balázs a helyi iskoláztatása után 12 évesen Galíciába került hadapródnak a Coburg-huszárokhoz, ahol már Antal bátyja is szolgálatban állt.
Bersek József kapitánnyal együtt éltették az 1848. márciusi eseményeket, így büntetésből Pozsonyba helyezték őket. Ezt megelőzően azonban még előkészítették az ezred hazaszökését. Kalocsa Balázs ősszel csatlakozhatott az övéihez, „[…] áldozatkészsége hevítette hazaszeretetében, midőn mint parancsnokló kapitány diadalról diadalra vitte csapatát […]” (Dezső Kázmér) „Velök küzdött, végig harcolta a szabadságharcot, részt vett Budavár ostromában is és bár többször megkínálták magasabb tiszti ranggal, csak huszárkapitány maradt, noha őrnagyi szolgálatot teljesített. … A nemes harc lezajlott. …” (Hegymegi Kiss Kálmán).
A világosi fegyverletétel után halálra ítélték a „rettenetes emlékű aradi várban”, amit később tíz évnyi sáncfogságra ítéltek. Végül négy év után tért haza szeretett szülővárosába. Nem hagyta el magát, hanem a társadalmi változásokat felmérve lépést váltott, és a huszárból „példányszerű gazdává” lett. Birtokait rendbe téve gyarapította javait, melyeket – saját gyermeke nem lévén – végrendeletében rokonai mellett három alapítványban hagyott a köz javára.
Az első „Kalocsa Balázs-féle kisdedóvó-alap” nevet viseli. A kisdedóvó céljául mindkét nembeli gyermekek helyes irányú nevelését és a gyermekhalandóság ellensúlyozását tűzte ki.
Helyéül saját kúriáját jelölte ki, melyet halála után azonnal kisdedóvodának kellett berendezni, s fenntartásához is bőséggel hozzájárult. Az egyholdas parkkal bíró lakóházban már 1892 őszén fogadták a gyermekeket, s a mai napig működik az ő nevét viselve a szintén róla elnevezett utcában. Másodikként egyházi és iskolai célokra hozott létre alapítványt „Kalocsa Balázs egyházi és iskolai alapítványa” elnevezés alatt. Elsősorban a református egyházat támogatta, de nem feledkezett meg a római katolikus és izraelita atyafiakról, s az általuk fenntartott intézményekről. Leginkább és minden igényt kielégítve a tanítóképezde felvirágoztatását hagyta testamentuma céljául. Gondolt a tanárok és a gyakorlóiskolai nevelők javadalmazására, a taneszközök bővítésére, „csinosítási” költségekre, a beteg diákok gyógyíttatására, a nyarat itt töltők ellátására, a temetéseken szolgálók öltözetére, könyvsegélyre, a tehetséges ifjak ösztöndíjára.
A harmadik „Kalocsa Balázs városi alapítványa” cím alatt Nagykőrös további javát akarta munkálni. Gondoskodni kívánt a város jó erkölcsű lakosainak erénydíjjal való megjutalmazásáról, a hű cselédek nyugdíjáról, az ínség és nyomor enyhítése okán a közmunka előmozdításáról méltányos bérrel, a város rangjának és a közművelődés emelésére állandó színház felállításáról, egyes városrészek esztétikai és közegészségügyi szempontól való rendezéséről. Gazdálkodóként különösen is azt óhajtotta, hogy a tetétleni és kocséri birtoka mintagazdaságként, szőlői pedig mintaszőlőkként működjenek a továbbiakban, „hogy az […] ügyes kisgazdá[k]nak kitűnő iskolájává, szemináriumává váljék, minőknek nagy hiányában vagyunk.”
Pedagógiai Karunk oktatóiként, munkatársaiként és hallgatóiként kegyelettel emlékezünk az atyai jótevőre, a gondoskodó és felelősségvállaló kőrösi honvédhuszárra, gazdálkodóra, fejedelmi adakozóra.
Nyughelyét, az építészetileg is jelentős családi kriptát a 17 egykori 48-as honvéd és nemzetőr sírjával a nagykőrösi református temetőben kegyelettel kereshetjük fel, és Berzsenyivel együtt elmondhatjuk: valóban nemes porok hamvadnak itt! Igen, csak porok, mert
„A derék nem fél az idők mohától,
A koporsó kitör és eget kér,
S érdemét a jók, nemesek s jövendő
Századok áldják.”
Lehoczky Mária Magdolna
Kép forrás: mnl.gov.hu
