Készült: 2023-04-18
Módosítás: 2026-09-09

ERASMUS+ BIP

A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói Kolozsváron

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának hallgatói (10 fő) 2026. augusztus 17–22. között részt vettek a Kolozsváron immáron évek óta hagyományosan megrendezendő Erasmus BIP programon. A képzésen részt vettek még a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, valamint a komáromi Selye János Egyetem hallgatói is. Az Erasmus BIP időpontja egybeesett a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatával, amely Erdély egyik legjelentősebb kulturális fesztiválja. A több mint 450 programot felvonultató esemény remek lehetőséget kínált arra is, hogy a szakmai programok mellett a hallgatók megismerjék Kolozsvár pezsgő kulturális életét. A program témája: Mesterséges intelligencia az oktatásban: innováció, etika és digitális átalakulás. E témakörben, három előadó, öt előadását hallgathatták meg az egyetemisták és kísérő tanáraik. Az előadások interaktívak voltak, mert a mesterséges intelligencia vonatkozásában elmondott információkat azonnal ki is próbálhatták saját digitális eszközükön a hallgatók.
Augusztus 20-án egy buszon kiránduláson vehettünk részt, ahol az Erzsébetvároson elfogyasztott közös ebéd után Segesvár városát tekinthettük meg idegenvezető segítségével.
Hálásan köszönjük A Babes-Bolyai Egyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karnak a lelkiismeretes szervezést és az irántunk tanúsított vendégszeretetüket.
A közösen eltöltött egy hét alatt nemcsak tudásunk gyarapodott, hanem emberi, baráti kapcsolódásokra, megerősítésekre is számos lehetőség nyílt.
Isten megőrző és kegyelmét gazdagon kiárasztó szeretetében bízva reméljük, hogy ez az Erasmus BIP program még hosszú éven át ad találkozást Vele és egymással.

Dr. Szetey Szabolcs

 A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói Kolozsváron Csoportkép

KRE PK hallgatói a Marnix Academie BIP programján

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának hallgatói 2026. március 16–20. között részt vettek a hollandiai Utrechtben megrendezett Perspectives on Education through Collaborative Learning című Erasmus+ Blended Intensive Programme-on (BIP), amelyet a Marnix Academie szervezett. A nemzetközi projektben osztrák, belga, cseh, holland, magyar és lengyel hallgatók és oktatók dolgoztak együtt.

A programon a résztvevők bemutatták az egyes országok oktatási rendszereit, megismerték az inklúzió különböző megközelítéseit, valamint fejlesztették interkulturális és nemzetközi kompetenciáikat. Az iskolalátogatások során a hallgatók testközelből tapasztalhatták meg a helyi pedagógiai gyakorlatokat, a reflexiós foglalkozások pedagógiai tudatosságukat erősítették. A vegyes nemzetközi csoportok a hét során megfogalmazott kutatási kérdéseikre keresték a válasz a szakmai programok során, kutatási eredményeiket előadásokkal és prezentációkkal mutatták be.

A program intenzív szakmai és kulturális együttműködést kínált, amely során hallgatóink nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem hosszú távú nemzetközi kapcsolatokat is építettek. A BIP különösen értékes lehetőséget biztosított arra, hogy hallgatóink globális perspektívából tekintsenek az oktatás kihívásaira és jó gyakorlataira.

A Pedagógiai Kar ezúton is gratulál a résztvevő hallgatóknak, és köszönetet mond a Marnix Academie-nek a magas színvonalú szakmai programért.

Dr. Balogh Dávid – Dr. Tolnai Ágnes

KRE PK hallgatói a Marnix Academie BIP programján - fotók az eseményről  KRE PK hallgatói a Marnix Academie BIP programján - fotók az eseményről KRE PK hallgatói a Marnix Academie BIP programján - fotók az eseményről KRE PK hallgatói a Marnix Academie BIP programján - fotók az eseményről KRE PK hallgatói a Marnix Academie BIP programján - fotók az eseményről KRE PK hallgatói a Marnix Academie BIP programján - fotók az eseményről

 

Leadership, Discipleship and Ethics Erasmus+ BIP (2025. ősz)

Hallgatói csoporttal Hollandiában

Az Erasmus Blended Intensive Program keretében újabb projektet valósított meg a Pedagógiai Kar, partnerségben a hollandiai Christelijke Hogeschool Ede (Keresztyén Főiskola, Ede), valamint a litván LCC International University (LCC Nemzetközi Keresztyén Egyetem, Klaipéda) felsőoktatási intézményekkel.

A projekt előkészítő része online részvétellel zajlott. A 2025 októberében Vezető és tanítvány címmel szervezett, személyes jelenlétet igénylő kurzus házigazdája ezúttal a holland partner volt. A Pedagógiai Kart egy tanító, óvodapedagógus, hittanoktató és közösségszervező szakos hallgatókból álló tízfős csoport képviselte. Emellett a holland és a litván résztvevőkön túl az interkulturalitás jegyében bekapcsolódtak a programba további ukrán, grúz, amerikai és szurinami származású hallgatók és oktatók is.

A témában előadások, kiscsoportos beszélgetések és workshopok révén mélyültek el a résztvevők. Neumayerné dr. Streitman Krisztina tanárnő bemutatta a Pedagógiai Karon kifejlesztett etikai-spirituális modellként bevezetett szakmai identitásmodellt, illetve a Nyelvi kompetenciák térben és időben projekt keretében végzett kutatásokat. A Kar pedagógusképzésben részt vevő hallgatói Bálint-Pallaghy Réka tanárnő vezetésével ellátogathattak egy általános iskolába is, és így a gyakorlatban ismerték meg a holland oktatási rendszert, annak sajátosságait, különbözőségét a magyar köznevelési rendszertől. Összességében a program nagymértékben járult hozzá az interkulturális kommunikációs kompetencia, a reflektív gondolkodás, valamint az értékalapú tanári és vezetői szemlélet fejlődéséhez.

Mindezért a gazdagodásért egyedül Istené a dicsőség.

Neumayerné dr. Streitman Krisztina – Bálint-Pallaghy Réka

Hallgatói csoporttal Hollandiában - fotó Hallgatói csoporttal Hollandiában - fotó

Hallgatói csoporttal Hollandiában - fotó

Comparing educational systems in Hungary and the Netherlands – International cultural communication Erasmus+ BIP (2025. ősz)

Közösségi élmény Hollandiában

A Pedagógiai Kar és a Driestar Christian University (Hollandia, Gouda) közötti együttműködésnek többéves múltja van. Az Erasmus Blended Intensive Program keretében 2025 októberében a két intézmény újabb projektet valósított meg Goudában, amelyet november folyamán a holland intézmény nagykőrösi látogatása követ, teljessé téve az egymástól való tanulás lehetőségét és élményét.

A hollandiai programon a Pedagógiai Kart óvodapedagógus, tanító, illetve közösségszervező szakos hallgatókból álló csoport képviselte. A közös munka során a hallgatók megismerhették a holland oktatási rendszer felépítését, valamint betekintést nyerhettek abba is, hogy a keresztyén, egyházi fenntartású iskolák és egyetemek működését ma milyen történeti és elvi alapok határozzák meg. Óralátogatások keretében lehetőség nyílt a holland iskolarendszer megfigyelésére a gyakorlatban, valamint tapasztalatcserére a pedagógusokkal, intézményvezetőkkel. A holland és a magyar hallgatók közösen vettek részt egyetemi gyakorlatokon is, amelyeknek középpontjában a matematika tanításának élményközpontú megközelítése, illetve a zenére és ritmikus alapokra épített testnevelés módszertana állt.

A többnapos program szakmai részén túl a fogadó intézmény nagy hangsúlyt fektetett a szabadprogramok szervezésére, játékos feladatokra, kiscsoportos városlátogatásra, csapatépítésre és nem utolsósorban a hitéleti alkalmakra és alapokra. Az imádsággal keretezett közös programokon túl a csoport részt vett egy bibliaóra jellegű áhítatos alkalmon is, ahol közös énekléssel, imádsággal, igére figyeléssel álltunk meg az Úr előtt, továbbá tartalmas kiscsoportos beszélgetések során is gyarapodhattunk Isten és önmagunk megismerésében.

A közös programról további részletek olvashatók a holland partner honlapján.

Közösségi élmény Hollandiában - fotók Közösségi élmény Hollandiában - fotók Közösségi élmény Hollandiában - fotók Közösségi élmény Hollandiában - fotók

Dr. Csontos Tamás – Dr. Balogh Dávid

 

Művészetek és nyelvek a komplex szemléletű pedagógiában (2024. ősz)

Education and inclusion - Leadership in cross cultural dilemma solving (2024. ősz)

Nevelés és inklúzió (2023. tavasz)

Általános iskolai oktatás módszertana (2023. ősz)

BIP pályázatok

Következő események


Összes esemény

PedKaszt

Károli Podcast

Károli Podcast

Közösségi Média

Károli Shop

Károli Shop

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

Nyelvvizsgaközpont