Nyílt nap banner


„A versek lelket ápoló erejére a mindennapokban is szükség van” A Kányádi Sándor versmondó verseny kari fordulója

A Pedagógiai Kar mindhárom képzési helyén, Nagykőrösön, Budapesten és Kecskeméten került megrendezésre a verseny, amelyre 12 hallgató jelentkezett. A versmondók elsőként a szabadon választott, 20-21. századi magyar líra világából hozott költeményeket mondták el, majd a kötelező Kányádi-versek – Epilógus egy balladához, Kőnyomat – következtek.

A jelentős számú közönség végig nagy érdeklődéssel és fokozott figyelemmel kísérte a versmondókat. Érzékelhető volt, hogy az előadók különös átéléssel, szenvedéllyel tolmácsolták a választott és a kötelező műveket. Mindez talán – a felkészültség mellett – annak is köszönhető volt, hogy a több évnyi online formában megrendezett verseny után, immár másodjára, személyes részvétellel valósult meg a rendezvény.

A zsűri a budapesti képzési hely versenyén a következő sorrendet állította fel:

  1. helyezett: Molnár Gréta (tanító szak)
  2. helyezett: Fodor Georgina és Rudan Kinga (tanító szak)
  3. helyezett: Koczka Kitti (tanító szak)


A zsűri különdíjban részesítette Beregi Luca Sára hallgatót.

A nagykőrösi képzési hely versenyén:

  1. helyezett: Antal Krisztián (tanító)
  2. helyezett: Vincze Virág Kíra (tanító)
  3. helyezett: Jakab Melánia (tanító)


A kecskeméti képzési hely versenyén:

  1. helyezett: Joóné Lindenmayer Gabriella (óvodapedagógus)

 

Emléklapot vehettek át: Eifertné Borbás Orsolya, Garzó Gréta, Vajda Kamilla.

A budapesti zsűri tagjai dr. Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész, dr. Szarka Júlia és Kovács Tibor Attila, illetve Zsohár Kata (HÖK), illetve a kecskeméti és a nagykőrösi zsűri tagjai dr. Galuska László Pál, dr. Szinger Veronika, dr. Vallent Brigitta és Fehér Éva voltak.

A zsűri döntése értelmében összesen öt versmondó képviselheti intézményünket 2023 májusában a felsőoktatási intézmények számára meghirdetetett Kárpát-medencei Kányádi Sándor versmondó és versillusztrációs versenyen.

Gratulálunk mindenkinek a színvonalas előadáshoz, és további sikeres versenyzést kívánunk a továbbjutóknak az országos fordulóban.

A rendezvény a Nyelv, Irodalom és Kultúra Tanszék, valamint a kari Tehetségpont szervezésében valósult meg.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont