Nyílt nap banner


Japán vendégek a Pedagógiai Karon

A Pedagógiai Karon 2023. május 3-án ismét fogadtunk japán pedagógusokat az alap- és felsőoktatásból, akik a Kodály-módszer mellett más nevelési terület iránt is érdeklődtek, az alapozó tárgyaktól a záróvizsgáig.

A pandémia előtt többször látogattak meg bennünket japán kollégák. Ez alkalommal az újpesti Viola Óvodában figyeltek meg egy komplex, hároméves korosztállyal zajló tevékenykedtető foglalkozást, majd a leendő óvónők felkészítését egy hallgatói csapat segítségével mutatta be dr. Szarka Júlia. Tapasztalatcserére ezt követően kerülhetett sor, melynek során kölcsönösen sok információt osztottak meg egymással a beszélgetés résztvevői. Kiderült, hogy a magyar óvodapedagógiát továbbra is nemzetközi elismertség övezi.

Reméljük, hogy a jövőben is fogadhatunk látogatókat, akik jó hírét viszik a Karon folyó pedagógusképzésnek.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont