Károlis sikerek a Szép Magyar Beszéd versenyen

Az 50. jubileumi, Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny országos döntőjének idén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszíne adott otthont.

A felsőoktatási intézmények részére meghirdetett versenyen a szervezők a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd iránti igényességre kívánták ösztönözni a résztvevőket. A versenyfelhívás során külön kiemelve várták a jogtudományi karok hallgatóinak jelentkezését is, akiknek a mindennapi munkájában a retorikai elemek biztos használatának szintén nagy a jelentősége.

Péchy Blanka művésznő, a Kazinczy-díj alapítója, a világi és egyházi felsőfokú intézményekre is kiterjesztette alapítványát, így az országos döntőn a hazai és a határainkon túli pedagógusképző felsőoktatási intézmények és a jogtudományi karok azon hallgatói vehettek részt, akik a helyi versenyeken a legjobbaknak bizonyultak.

A május 13-án megrendezett döntőben egyetemünk hallgatója, Szabó Dániel, másodéves jogász szakos hallgatónk Kazinczy-díjat nyert. Felkészítő tanárai Dr. Andó Éva, a Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet egyetemi docense és Prof. Dr. Rixer Ádám, a Közigazgatási Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára voltak.

Szintén kiváló eredményt ért el másodéves, pszichológia mesterszakos hallgatónk, Barta Gábor is, aki Kazinczy-érmet szerzett. A hallgató felkészítő tanára Dr. Sólyom Réka, a Magyar Nyelvtudományi Tanszék egyetemi docense volt.

A Pedagógiai Karról három hallgatónk is képviselte egyetemünket a döntőben, közülük Szücs Dóra másodéves, óvodapedagógus hallgatónk nyert Kazinczy-díjat. Felkészítő tanára Dr. Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész, a Pedagógiai Kar oktatója volt.

Ezúton gratulálunk hallgatóinknak az elért kiváló eredményekhez, mellyel egyetemünk hírnevét tovább öregbítették!

 


Szabó Dániel


Barta Gábor


Szücs Dóra

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Károli Podcast

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont