Elhunyt Török Péter

Egyetemünk Szenátusának tagja, a Szociális és Egészségtudományi Kar Szociális Munka és Diakónia Intézet korábbi intézetvezetője, a Szociális Munka és Társadalmi Tanulmányok Tanszék vezetője életének 63. évében elhunyt.

1983-ban Gödöllőn szerzett agrártudományi diplomát. Üldöztetést élt meg, elhagyta Magyarországot. Az ausztriai menekülttáborból Kanada fogadta be, odaérkezésekor nem beszélt angolul. A Torontói Egyetemen szerezte társadalomtudományi végzettségeit, onnan építette fel kiterjedt nemzetközi kapcsolathálózatát, ott vált kutatóvá és oktatóvá. 1990-ben szociológiából és filozófiából alapszakot végzett, és a Szociológia Tanszék tanársegéde lett 1999-ig. Szociológiából 1991-ben mester, 2000-ben doktori fokozatot szerzett. Hungarian Church-State Relationships: A Socio-Historical Analysis című doktori értekezését már tudományos érdeklődése egyik fő területén készítette. A Bécsi Magyar Egyházszociológiai Intézet kutatója is volt 1991 és 1993 között. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen habilitált 2007-ben. 2010 és 2017 között a Magyar Szociológiai Társaság Vallásszociológiai Szakosztályának elnöki tisztségét töltötte be. A Religion and Society in Central and Eastern Europe (RASCEE) folyóirat alapító főszerkesztője.

2001-2006 között a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet kutatási igazgatóhelyettese volt, azóta álltak tudományos érdeklődése terében szociális, mentálhigiénés, családi kérdések, a roma emberek élethelyzeteinek különböző kérdései is. Fontos – érdeklődési területeit koncentráló – munkája Református tanodák hatásvizsgálata című (Vályi Rékával közös) cikke 2020-ból.

1996 óta tanított a magyar felsőoktatás különböző intézményeiben. 2016-ban lett egyetemünk habilitált docense, 2017-ben tanszékvezető, 2019-20-ban intézetvezető is. Halála előtt egy héttel még hallgatói ügyekkel foglalkozott.

Török Péter szenvedélyes repülő volt. Kanadai éveiben kijárt kicsi repülőterekre, ahol figyelte a felszálló gépeket, és talált embereket, akik magukkal vitték az ég, a szabadság felé. Egy repülőtéren készült kép mindig vele volt a telefonjában. Egy vagány fiatalember néz szembe a világ bármely kihívásával. Két tinédzser fia ezt a képet szereti a legjobban édesapjuk ifjúságából.

Török Péter erős hitű ember volt, bármikor boldogan járult volna a Teremtő elé. Mi maradtunk itt barátsága és tanítása nélkül, de köszönetet mondva, hogy ismerhettük.

 

Kegyelettel és tisztelettel őrizzük emlékét.


Dr. Török Péter szentmisével egybekötött búcsúztatása 2022. február 28-án (hétfőn) 11 órakor lesz a Mária utcai Jezsuita templomban (1085 Budapest, Mária u. 25.). Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezéséről családi körben intézkednek, Kiskunfélegyházán.

A család kéri mindazokat, akik koszorúval, virággal búcsúznának, hogy a virág árát - Tanár Úr kívánsága szerint - a Vinculum Caritatis Közösség részére szíveskedjenek eljuttatni (számlaszám: 11786001-20137065-00000000; közlemény: Adomány/Török P.).

A család kéri a részvétnyilvánítás mellőzését.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

 

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont