Pap Ferenc – Tóth Etelka – Fehér Ágota (szerk.) (2025): Innováció a pedagógushivatásban. Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kar, Nagykőrös, online kiadás.
Lektorok: Bárdos Dóra, Csontos Tamás, Szarka Júlia, Szetey Szabolcs
ISBN 978-615-6637-70-3
DOI https://doi.org/10.61376/PNCA5674
© Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kar, 2025
© Szerzők, szerkesztők, 2025
A tanulmánykötet nemzetközi kontextusban mutatja be a tehetséggondozás kutatási területeit és tudományos modelljeit. A tehetséggondozást komplex képesség- és személyiségfejlesztésként értelmező tanulmányok mellett hittudományi megközelítésben is hangsúlyt kap a téma, vizsgálva a hit szerepét a képességek kibontakoztatásában. Emellett a tanulmányok kiemelten foglalkoznak a nyelvi képességek területén megvalósítható tehetséggondozással, és ennek kapcsán a nyelvi képességek fejlesztésének további tudományágakkal való összefüggéseivel.
A kötet alapját képező szakmai program és konferencia a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tudományos Mecenatúra 2. alprogramja (MEC-SZ-24 Nemzetközi konferencia hazai szervezése) keretében, Innováció a pedagógushivatásban – nemzetközi tudományos konferencia című program támogatásával (a projekt azonosító száma: 149295) valósult meg.
Tartalom
ELŐSZÓ – 9
A HIT SZEREPE A KÉPESSÉGEK KIBONTAKOZTATÁSÁBAN – 11
Gorbai Gabriella Márta: Egyéniségek a hitben – 13
Pap Ferenc – Szetey Szabolcs – Fehér Ágota: Kitartás és feladatok iránti elköteleződés I – 41
Pap Ferenc – Szetey Szabolcs – Fehér Ágota: Kitartás és feladatok iránti elköteleződés II –63
Szabari Erika: Ezüstöm, aranyam nincsen – 77
TEHETSÉGGONDOZÁS MINT KÉPESSÉG- ÉS SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS – 86
Kozma Gábor: Úton a nevelés hazájába egy 2025-ös GPS-szel – 87
Tolnai Ágnes: Szakmai gyakorlatok a pedagógusképzésben – 121
Utasi Eszter: Tehetségek és társas kapcsolatok – 160
Vincze Nikolett: A közösség ereje – 187
Váradi-Kusztos Györgyi: Igazából semmi sem valami, és mindenki csak úgy csinál, „mintha” – 231
Varga Tímea Eszter – Ackermanné Kelő Kamilla: Nevelődés, önnevelés, nőnevelés – 239
Somodi Ildikó: Az alkotás és a befogadás motivációi a művészetek találkozásában – 256
Somogyi Éva: A Bővül a Paletta óvodai tehetségprogram és tapasztalatai – 270
Tóth Alisa – Górnagy Gyula: Szubjektíven az objektíven keresztül – 283
Rábainé Kovács Katinka: Teljesítményszorongás és a zene segítő szerepe a Kodály-koncepció tükrében – 296
Péter Éva: Tehetséggondozás – képességek differenciált fejlesztése a zenetanárképzésben – 320
NYELVI KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSE KÜLÖNBÖZŐ TUDOMÁNYÁGAK METSZETÉBEN – 341
Tóth Etelka: Nyelvi közösség – digitális minőség – Simonyi-verseny – 342
Kalcsó Gyula: Az anyanyelvoktatás és a nyelvi tehetséggondozás megújítási lehetőségei – 354
Bárdos Dóra: Szájtról szájtra – 366
Szegi Cyntia: Nyelvtan tanítása mémekkel az idegen nyelvi órákon – 387
Ottrok Evelin: Az élőszavas mesemondás pedagógiai gyakorlatának hagyománya – 399
H. Tóth István: Innováció az anyanyelv-pedagógiai taneszközfejlesztésben – 419
H. Tóth István: Szárnypróbáló műfordítók tehetséggondozása az innováció jegyében – 426
Richter, Lindsey: Developing cross-cultural competency through short-term study abroad – 450
KUTATÁSOK KIVONATAI – 458
A HIT SZEREPE A KÉPESSÉGEK KIBONTAKOZTATÁSÁBAN – 458
Ackermanné Kelő Kamilla: Hitből épített egzisztencia – 459
Lehoczky Mária Magdolna: Az Isten különös kegyelméből való typus – 461
Mészáros László: A Szent János-i iratok etikai vonatkozásai – 462
Püsök Sarolta: A Jézus Krisztus tulajdona vagyok életformáló ereje – 463
TEHETSÉGGONDOZÁS MINT KÉPESSÉG- ÉS SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS – 464
Baranyiné Kaszás Ildikó – Fülöpné Kántor Judit: Tehetség, hivatás, kibontakozás – 465
Hosszu Timea: Tanár szakos hallgatók tehetséges tanulókkal kapcsolatos attitűdjének jellemzői – 468
Józsa Gabriella – Szontagh Pál: Hallgatói félelmek a mesterséges intelligenciától – 469
Kormányos Katona Gyöngyi: A hungarikumok, nemzeti és helyi értékek – 471
Kovács Jusztina: Serdülők az identitás útján – 472
Ladányi Éva: Tehetséggondozás, közösségépítés a felsőoktatásban – 473
Petrikné Zseni Andrea: Tanulmányi kirándulások tervezése és szerepe a tehetséggondozásban – 474
Szigethi Zsófia: A pedagógusok ADHD-val kapcsolatos tudása és annak háttértényezői – 475
Tajti, Emma: Possible Hungarian adaptations of an awareness-raising program from Denmark – 476
Tolnai Ágnes – Jákob Hanna – Mitev Janka: A Pedagógiai Kar hallgatóinak értékazonossága – 477
Tóthné Aszalai Anett: A beszédjavítás múltja, jelene és jövője a dadogásterápiák tükrében – 478
Vincze Virág: Teljesítményhelyzetek: megfelelés és szorongás – 479
NYELVI KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSE KÜLÖNBÖZŐ TUDOMÁNYÁGAK METSZETÉBEN – 480
Antaliné Miss Lilla: Tablet által homályosan – 481
Fazekasné Fenyvesi Margit: A nyelvi képességek egyik fejlesztési módja: a verbális kreativitás – 482
Hrenek Éva – Terbe Erika – P. Tóth Teodóra – Szabó T. Annamária Ulla: Tudományos írás az egyetemen – 483
Huszár-Samu Nóra: Több mint olvasás – 484
Kovács Tibor: Szemantikai tudatosság 3–4. osztályosok körében – 485
Nagy Natália: 25 év a helyesírás szolgálatában – 486
A TANULMÁNYOK SZERZŐI – 487
Copyright © 2026 Károli Gáspár Református Egyetem. Minden jog fenntartva.