Nyílt nap banner


Köszöntjük az Idegen Nyelvi Lektorátus oldalain!
 

ÁJK szaknyelv 2. jegyzet diákoknak 2015/16/2 félév

ÁJK szaknyelv 1. jegyzet diákoknak 2015

Órarend 2015-2016 II. félév

Magunkról

Az Idegen Nyelvi Lektorátus az Egyetemmel egyidős: alighogy az oktatás elkezdődött a Bölcsészettudományi Karon (1993), máris megindult az idegen nyelvek tanítása. Ez a központi intézmény ma már mindegyik budapesti Karunkon működik. Angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol, portugál, norvég és kínai nyelvet tanítunk heti négy órában.

A nyelvórákat az Egyetem rendkívül kellemes, kitűnő oktatástechnikai háttérrel rendelkező Bölcsészettudományi Karon, illetve szükség szerint a más Karokon tartjuk. Csak egyetemi végzettségű, sőt PhD fokozattal rendelkező tanárunk is van, valamint egy angol anyanyelvi lektor segíti a haladó csoportok nyelvi szintjének fejlődését.

2001-ben elkészült az az egyházi szaknyelv oktatására kidolgozott négynyelvű (angol - Learn from me, német - Lernt von mir, francia - Mettez-vous á mon école és olasz - Imparate da me) haladó szintû oktató csomag, amelyet ma országszerte, sõt határainkon túl is alkalmaznak az egyházi köz- és felsőoktatási intézményekben.

Lektorátusunk 2002-ben nyerte el az Európai Nyelvi Díjat, melyet az idegen nyelvi képzés példaértékû folyamatainak európai szintû elismerésére 1998-ban alapított az Európai Unió, tagállamainak kezdeményezésére.

2005-ben az egyházi iskolák részére alapszintû tananyagokat készítettünk szintén négy nyelven (angol - The Hidden Treasure, német - Der verborgene Schatz, francia - Le trésor caché és olasz - Il tesoro nascosto).

2005-tõl az ITK-ORIGÓ Nyelvvizsgaközpont államilag elismert (akkreditált) nyelvvizsgahelye lett a Lektorátus. Általános nyelvvizsgát lehet angol, német és spanyol nyelvből tenni; hamarosan már latinból is!

2006-ban nyújtottuk be pályázatunkat a Theolingua egyházi szaknyelvi nyelvvizsga állami elismertetésére. 2008 óta angol és német nyelven, 2010 óta olasz nyelven is tehetnek szaknyelvi vizsgát hallgatóink és az érdeklődők.

A PROFEX jogi és közigazgatási szaknyelvi vizsgarendszer vizsgahelyeként - ugyanettől az időponttól - jogi szaknyelvi vizsga letételére is lehetőség nyílik angol és német nyelven.

A Katolikus Rádió 2005 szeptembere és decembere között sugározta a "Learn from me" haladó tananyag alapján a KRE INYL Stúdiójában készített angol nyelvlecke sorozat rádiós változatát. (Készítették: Seán Thompson és Földváry Kinga)

2006-ban az olasz nyelvlecke sorozat ment le (Hajnóczi Kristóf, Michele Sita és Martina Pellegrini munkája).

A 2007 januárjában induló francia nyelvleckék zárják a sorozatot. Valamennyi adás technikai és vágási munkáit Buzás Attila végezte. (Bővebben lásd: Katolikus Rádió)

Nyelvoktatásról

Az Egyetem által nyújtott nyelvtanulási lehetőségekről tájékoztatjuk az alábbiakban.
 
Hallgatóink 10.000 Ft/félév/kurzus díjért angol, német, francia, spanyol, portugál, olasz, orosz, norvég, finn és kínai nyelv közül választhatnak heti négy órában. A szinteket illetően kezdő, valamint B1 (alapfok), B2 (középfok), illetve C1 (felsőfok) szintű nyelvvizsgára felkészítő csoportjaink vannak. Az órákat az Idegen Nyelvi Lektorátus nyelvtanárai tartják, akik között PhD fokozattal rendelkező kolléga is van, egyikük pedig (angol) anyanyelvi lektor.
 
Az általános nyelvoktatás mellett szaknyelvet is oktatunk. Az ÁJK-n angol és német jogi szaknyelvet, a BTK-n angol és német pszichológiai, szociológiai, illetve angol terminológiai szaknyelvet, a HTK-n egyházi szaknyelvet. A Felsőoktatási Szakképzés hallgatóinak Idegen nyelvi kommunikációt oktatunk angol és német nyelven.
 
A tárgyfelvétellel kapcsolatban gyakorlati útmutatót talál alább.
 
A tanulmányokhoz igazodó nyelvórák mellett nyelvvizsga felkészítő tanfolyamokat is szervezünk a THEOLINGUA egyházi szaknyelvi nyelvvizsgára, illetve a jogász hallgatóknak a PROFEX jogi és közigazgatási szaknyelvi nyelvvizsgára.
 
Egyetemünkön egyházi szaknyelvi vizsgát lehet tenni (THEOLINGUA) angol, német vagy olasz nyelvből, amely államilag elismert nyelvvizsga bizonyítványt ad, és megfelel a diploma nyelvvizsga követelményének. Ez az Egyetem saját fejlesztésű, államilag akkreditált nyelvvizsgája. A Theolingua szaknyelvi vizsgára felkészítő tanfolyam, illetve a vizsga díjából Egyetemünk hallgatói 20%-os, volt hallgatók 10%-os kedvezményt kapnak. A nyelvvizsgáról bővebben a www.theolingua.hu oldalon olvashatnak.
 

Oktatóink

A LEKTORÁTUS VEZETŐJE

Papp Gábor
Telefon: +36 1 483 2918
Fax: +36 1 483 2917
E-mail: 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Nyelv

Név

Angol Antal Edit
  Kocsis Judit
  Móriczné Berczik Klára
  Mile András
  Süléné Birta Katalin
Német Antal Edit
  Havas Martina
  Móriczné Berczik Klára
Spanyol Imrei Andrea
  Bendik Márta
Francia Dr. Lannert Keresztély István
Olasz Bendik Márta
  Hajnóczi Kristóf
Orosz Dr. Lannert Keresztély István
Norvég Tarnói Judit
Finn Kovács Ildikó
Kínai
Vincze Edit
Portugál
Fürth Eszter

Elérhetőségünk

Adminisztrációs ügyek intézése:
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Lektorátusvezető: 
Papp Gábor
Telefon: 483 2918
Fax: 483 2917
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Károlis hallgatóknak

Nyelvórák felvételételének gyakorlati útmutatója

A nyelvórákat a NEPTUN rendszeren keresztül tudja felvenni.
Tárgyak, Tárgyfelvétel menüpont alatt Tárgytípusnál válassza ki, hogy „Egyéb szabadon választható tárgyak” és Tárgyak listázása. "Csak a meghirdetett tárgyak"-nál legyen pipa, és válassza ki az aktuális félévet.
Ezután megjelennek a szabadon választható tárgyak, köztük a nyelvórák is. Érdemes Tárgykód alapján sorba rendezni a találati listát.

A nyelvi kurzusok tárgykódjai általánosan "INYL"-el kezdődnek, BTK-s kredites kurzusok egy "-K"-val zárulnak, ÁJK esetén "AJ NYL"-el kezdődnek.



A nyelvórák időpontját és csoportbeosztását óramegbeszélésen egyeztetik az adott tanárral, tanárokkal. Az óramegbeszélések időpontjáról majd itt, ill. a faliújságokon tájékozódhatnak.

Amennyiben betelt a csoport és nem tudja felvenni a kurzust, abban az esetben is várjuk szeretettel az óramegbeszélésre. Ott kiderül, hogy ténylegesen hányan vannak és ha van szükség rá, új kurzusokat hirdetünk meg.

Károlis hallgatóknak a nyelvórák díja egy félévre 10.000 Ft, melyet - őszi félév esetén november, tavaszi esetén április folyamán - NEPTUNon keresztül kell rendezni. Az összeg kiírása központilag történik. Akkor tudja rendezni, mikor a kiírt összeg megjelenik.

Azonban ennek megfizetése alól mentesülnek olyan tárgy esetében, amely az általuk végzett szak mintatantervében kötelező vagy kötelezően választható tárgyként szerepel, ill. ha mint szabadon választható kredites kurzust veszik fel. A mentesítés a szabadon választható tantárgyak kredithatáráig érvényes.

Külsősöknek

A Károli Gáspár Református Egyetem Idegen Nyelvi Lektorátusán (INYL)
a következő nyelveket lehet tanulni

nyelvtanulás, angol, német, olasz, orosz, francia, spanyol, portugál, norvég, finn, kínai

A kurzusokra való jelentkezés: február 10. és 13. között tartunk óramegbeszéléseket, ahol megtörténik a csoportbeosztás, ill. a tanárokkal megbeszélik az órák időpontját. Szeretettel várjuk ezekre az alkalmakra, melyek időpontja és helyszíne fentebb olvasható.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont