A Pedagógiai Kar nagykőrösi székhelye jó hangulatú könyvbemutatónak adott otthont 2026. február 11-én. Dr. Bárdos Dóra egyetemi adjunktus, a Pedagógiai Kar oktatója mutatta be Petelei István, a megismerhető író címmel frissen megjelent monográfiáját.
A megjelenteket Szigeti Márta, a Nagykőrösi Arany János Társaság elnöke üdvözölte, majd Dr. Pap Ferenc egyetemi tanár, a Kar dékánja mondott köszöntő beszédet. Az eseményt a Kar és a Társaság közösen rendezte.
A szerző rövid előadásban mutatta be több mint ötszáz oldalas kötete és mintegy húszéves kutatása legérdekesebb részleteit. Kitért arra, miért nevezhető ismeretlen helyett inkább „megismerhető” írónak az 1910-ben elhunyt Mikszáth-kortárs, erdélyi novellista, Petelei István. Kiderült az is, hány kötetet adott ki, miként láttatta novelláiban a szerelmet, milyen tények és adatok cáfolják az életével kapcsolatos legendákat és félreértéseket, és kiderült az is, miért került a könyv borítójára Petelei István kávéskészletének fényképe.
Ezután felolvasás, beszélgetés és dedikálás zárta a délutánt. A résztvevők közül többen tértek azzal haza, hogy otthon fellapoznak egy-egy Petelei-novellát.
A könyv bibligráfiai adatai:
Bárdos Dóra: Petelei István, a megismerhető író. Kiadástörténet, kánon, szövegértelmezés és a novellaéletmű, Károli Monográfiák, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem – L'Harmattan Kiadó, 2025, 556 oldal.
(Megvásárolható a L’Harmattan Kiadó oldalán, a netes könyváruházakban és a nagyobb könyvesboltokban.)
Fotó: Vinczéné Fricska Erika, Varga Ildikó










