Nyílt nap banner


Szép magyar beszéd verseny – kari forduló

Versenyfelhívás

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara Kazinczy Ferencről elnevezett szép magyar beszéd versenyt hirdet Nagykőrösön, Budapesten és Kecskeméten.

A versenyfeladat:
A versenyzőknek két, 1-1 gépelt oldalnyi, 2-3 percnél nem hosszabb, magyar szerzőtől származó 20–21. századi esszé- vagy szépprózai szöveget kell felolvasniuk. Az egyik szöveget szabadon választják, ennek felolvasására előzetesen felkészülhetnek (a szöveg nem lehet fordítás, és nem tartalmazhat sok párbeszédes részt). A másik szöveget a verseny helyszínén kapják meg, és 20 perc felkészülési idő után olvassák fel.

A jelenléti formában megrendezésre kerülő helyi fordulón a versenyzők a kötelező és a szabadon választott szöveget is bemutatják.


A verseny győztesei képviselik karunkat a verseny országos döntőjén.

Jelentkezési határidő:
2023. április 12.

Jelentkezés: https://forms.office.com/e/SbdCfZ3BhW

A szabadon választott szöveget a jelentkezési felület kitöltése után kérjük elektronikusan megküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. A tárgyhoz írják: Szép magyar beszéd verseny.

 A közönség sorai közé is várjuk Önöket!

 

Jelentkezés:  https://forms.office.com/e/UHeXVTkCJL

 

 

A versenyfelhívás ide kattintva tekinthető meg.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont