Nyílt nap banner


Új beszélgetések a PedKaszton

Újabb epizódokkal gazdagodott a Pedkaszt, a Pedagógiai Kar beszélgetéssorozata az online térben!

A szeretet és kifejezésének lehetőségei kapcsolatainkban című beszélgetés középpontjában egyik legfontosabb emberi érzelem, a szeretet áll. Ennek jelentésrétegeit próbálják felfejteni teológiai és pszichológiai megközelítésben a beszélgetés résztvevői, kitérve a szeretetnyelvek fontosságára.
Ajánljuk hallgatóink figyelmébe A sport közösségformáló ereje és A teremtett világ felfedezése gyermektáborok tükrében adásokat, amelyek a szociális kapcsolatok fejlesztését keresve sokoldalúan vizsgálják a címben jelzett témákat.
Az 50 éve együtt a tudomány és a közösség szolgálatában című epizód egy olyan sorozat indítója, amelyben pályájukra visszatekintve jeles kollégák szólalnak meg, akik az elmúlt évtizedek során munkájukkal, tapasztalataikkal és erkölcsi példaadásukkal gazdagították a Pedagógiai Kar szellemiségét.

Hallgassanak a továbbiakban is bennünket, tartsanak velünk!

A PedKaszt eddig megjelent epizódjai ide kattintva érhetők el.

A PedKaszt 2022. évi adásai a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara által – az Egyházi közösségi célú programok 2022. évi támogatása címmel, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága pályázati felhívására – benyújtott EKCP-KP-1-2022/3-000532 azonosítószámú, Nevelés – Közösség – Egyház programsorozat 2. című szakmai program keretében, Magyarország Kormányának támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel kötött támogatói okirat alapján valósultak meg.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont