Nyílt nap banner


Közös nevező – a matematika közösségfejlesztő szerepe a pedagógusképzésben

A műsor vendégei: Dr. Köves Gabriella, Dr. Fülöp Zsolt
Műsorvezető: Dr. Gombos Norbert

A „közös nevező” – mint alapvető matematikai fogalom – kapcsán a beszélgetés résztvevői azt vizsgálják, mi lehet e fontos tudomány szerepe a pedagógusképzésben, különösen a közösségfejlesztés területén. Milyen helyzetben van a matematika a tudományok rendszerében? Milyen új tudományos eredmények születtek e területen az utóbbi időben? Hogyan épülnek be ezek a tananyagba? Mi a szerepe a matematikának az alsó tagozaton, illetve a tanítóképzésben? Hogyan lehetne a tárgy „mumus” jellegén változtatni? Mi módon lehet segíteni a tanítójelölteket abban, hogy pozitívan viszonyuljanak a matematikához, és ezt az attitűdöt a diákjaik számára is közvetítsék? Miként lehet a matematikaoktatásban megjeleníteni a tehetséggondozás, a tehetségfejlesztés szempontrendszerét? A matematikát oktatóknak milyen lehetőségeik vannak a hallgatói közösségek fejlesztése, formálása terén? Milyen súllyal jelentkezik e területen a pedagógushiány, és hogyan hat ez a képzésre? A beszélgetés résztvevői a „közös nevező” formálódásának reményében ezekre a nehéz, de izgalmas kérdésekre keresik a választ.

 

 

 


Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Károli Podcast

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont