Képek-be-zárva

Örömmel tájékoztatjuk hallgatóinkat, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar Művészeti, Testnevelési és Életviteli Tanszéke által meghirdetett Képek-be-zárva fotópályázat sikeresen lezárult.

A pályázatnak az volt a célja, hogy a kialakult világjárvány miatti válságos helyzetben a hétköznapjaink szebb, emberibb oldalát mutathassuk be.
A címhez kapcsolódóan a következő témák feldolgozását javasoltuk:
1.    Életképek – keretek között kitekintve
2.    Épített tereink nélkülünk
3.    Fények – árnyak – hangulatok
4.    Rejtett csodák (makrofotó)
A pályázatra közel 60 pályamű érkezett, amelyeket a zsűri bronz, ezüst és arany fokozatokkal értékelt.
A benyújtott művek készítői témaválasztásuk mélysége és szépsége által irányítják figyelmünket a körülöttünk lévő apró csodákra és a körülöttünk lévő még látható, emlékeket idéző múltunk és jelenünk életképeire.

A beérkezett és a zsűri által kiválasztott alkotásokból kiállítást rendezünk, és a legsikeresebb alkotásokat jutalmazzuk. A díjátadóra a Képek-be-zárva kiállítás megnyitója alkalmával kerül sor.

Köszönjük a részvételt, és gratulálunk a pályázaton nyertes hallgatóinknak!


A díjazott alkotások ide kattintva megtekinthetők meg.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont