Ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg az idei tanévet szombat délelőtt a kecskeméti református templomban a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. Varga Nándor lelkipásztor igehirdetésében azt mondta a tanulmányaikat a kar kecskeméti képzési helyén megkezdő hallgatóknak, hogy ne csak az intézményt lássák, láttassák, hanem mindenekelőtt és mindenekfölött az intézmény Gazdáját.
A kecskeméti tanítóképző vezetői, tanárai, hallgatói és munkatársai vettek részt szombaton délelőtt a kecskeméti református templomban tartott tanévnyitó istentiszteleten. Kecskemét önkormányzatát Engert Jakabné alpolgármester képviselte az eseményen.
A 2020/2021-es tanév új korszakot jelent a megyeszékhelyen működő tanítóképző életében, hiszen az intézmény fenntartója a református egyház lett.
Varga Nándor lelkipásztor, a Kecskeméti Református Egyházközség Igazgatótanácsának elnöke igehirdetésében Isten áldásának és kegyelmének nevezte azt, hogy újraindul Kecskeméten a református képzés.
A lelkipásztor azt mondta a hallgatóknak, hogy az iskolában belépve ne csak az intézményt lássák, láttassák, hanem mindenekelőtt és mindenekfölött annak a Gazdáját. Varga Nándor hálaadásra kérte a jelenlévőket, valamint arra, hogy ne csak a rosszat, hanem a jót is lássák meg. Mint fogalmazott, a mostani járvány idején egyetlen levegővételért is hálát lehet adni, jól tudják ezt azok, akik betegek lettek.
Varga Nándor az istentisztelet végén megáldotta a kecskeméti tanítóképzőt, Istentől kérte annak megújulását és azt, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem ne csak egy intézmény, hanem egy közösség is legyen. A hallgatóknak pedig házi feladatként a 103. zsoltár elolvasását ajánlotta.
Az elsőéves hallgatók az istentiszteletet követő tanévnyitó közgyűlés keretében tettek fogadalmat. Ugyanitt Prof. Dr. Pap Ferenc dékán mondott ünnepi beszédet, felszólalt Dr. Méhes Balázs orgonaművész, dékánhelyettes is, illetve az eseményt megtisztelte jelenlétével Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér, a jogi kar dékánhelyettese.
Az eseményről készült összefoglaló videót ide kattintva tekinthetik meg.
Fotók: Banczik Róbert