Népművészeti kiállítás megnyitója

A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara és a Duna–Tisza Közi Népművészeti Egyesület közös szervezésében létrejött Mai népművészet a Duna–Tisza közén című kiállítást 2019. október 12-én szombaton ünnepélyes keretek között, nagy érdeklődés mellett nyitottuk meg a Kar aulájában. A gazdag tárlat bepillantást enged a népművészeti egyesület által összefogott szakágak tevékenységébe. Számos alkotó személyes jelenlétével tisztelte meg az ünnepséget.

Szabó Károlyné elnök ismertette a Duna–Tisza Közi Népművészeti Egyesület történetét, jelenét és célkitűzéseit, a kiállítás koncepcióját, az egyesülethez kapcsolódó alkotóközösségek tevékenységét, valamint a népművészeti alkotás értelmét és jelentőségét. Beszámolt az egyesület pályázati és fejlesztési lehetőségeiről is. Egyúttal személyes örömét is kifejezte, hiszen a Karon korábban kollégiumvezetőként működött, valamint tanítói elkötelezettségét életre szóló példaként Édesapjától kapta, aki egykor az 1839-ben alapított képzőben szerzett tanítói képesítést.
Dr. Pap Ferenc mb. dékán beszédében hangsúlyozta: „A Mai népművészet a Duna–Tisza közén című kiállítás ma élő és alkotó emberek alkotásait: kezük munkáját és szívük szeretetét mutatja meg az érdeklődőknek. A tárlat rádöbbent az alkotás, a művészet értelmére, hiszen otthont és otthonosságot teremt, otthonérzést szül. Néhány napja, mióta ide kerültek ezek a kincsek, másképpen járunk–kelünk, másként viselkedünk az épületben. Elcsendesedtünk, és az áhítat csendje lebeg a mindennapi munka, oktatás felett.”
A szervezők reményüket fejezték ki, hogy a felsőoktatási intézmény és az egyesület a jövőben a komplex művészeti képzés, valamint a pedagógustovábbképzés területén is szorosabban együtt fog működni.
Az ünnepség a 42. genfi zsoltár közös eléneklésével ért véget.
A kiállítás megtekinthető november 16-ig a KRE TFK aulájában, tanítási napokon 9-18 óra között.
Dr. Pap Ferenc mb. dékán beszéde itt olvasható.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont