Ismét magyar nyelvi tábor Lábnyikban és Magyarfaluban

Az immár hagyományosnak mondható ötnapos tábor alatt a közel hatvan csángómagyar gyermek tanítása két helyszínen (Lábnyikban és Magyarfaluban) zajlott. A tábor célja: hogy minél változatosabb élethelyzetben, minél sokoldalúbb feladatokkal, játékokkal serkentsük a jelenlévő ifjúságot a magyar nyelv használatára, teljes mértékben idő- és életszerű célkitűzésnek bizonyult.
Mindez spontán helyzetek megoldását, a tervezett programok rugalmas megvalósítását követelte a két településen tanító oktatóktól és különösen a hallgatóktól (Csánki Norbert, Firtermaiszter Diána, Milus Fruzsina, Murányi Márta Anna, Nándori Dorina, Ormai Csaba, Pesti Júlia, Sövér Orsi, Szalkay Róbert Tamás, Szova Zsuzsanna), akik ily módon próbára tehették rátermettségüket, leleményességüket.
A romantikus csángókép helyett a realitással találkozva több hallgató is kifejezte megrendülését, saját pedagógusi identitásának meglepetésszerű elmélyülését, a megkezdett önkéntes munka folytatásának igényét.
Hálásan köszönjük a segítő támogatást Dr. Pap Ferenc dékán úrnak, Bakonyi Ferencnek, az ezer feletti kilométerek tapasztalt gépkocsivezetőjének, a Vasárnapi Iskola Alapítványnak (különösen Benkei Ildikónak), a Fiatalok a Moldvai Csángókért Egyesületnek (kiváltképp Juhász Gézának), a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (Kovács Melánia és Ferencz Éva ügyvezetőknek). Nagy öröm, hogy jövőre is folytathatjuk a több éve zajló munkát!
 
 
Nagykőrös, 2019.07.27.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont