Díjazottjaink a 18. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyen

A zsűri különdíjával térhettek haza karunkat képviselő hallgatóink, Bordás Ráhel és Poprádi Norbert a 18. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyről.

A rendezvény 2017. november 10-én és 11-én zajlott az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, az Anyanyelvápolók Szövetsége, valamint a Rákóczi Szövetség szervezésében. A pedagógusképző intézményeket, a bölcsészettudományi, jogi és teológiai karokat képviselő versenyzők a magyarországi és a határon túli magyarlakta területek felsőoktatási intézményeiből érkeztek.

A verseny két napon át két fordulóban zajlott. Az első napon hangzottak el a kötelező beszédek, amelyeknek témája ebben az évben egy Arisztotelésztől vett idézet volt: „Az ékesszólás a bölcsességgel együtt az emberi élet kormányzója” (Rhetorica ad Alexandrum). E mellett az állítás mellett érveltek a versenyzők pro vagy kontra. A második nap került sor a háromperces rögtönzésekre olyan választható témákban, mint a „suszter maradjon a kaptafánál” vagy „mit nem tanítanánk meg egy emberképességű robotnak”.

Az idei év erős mezőnyében kemény küzdelem zajlott. Így az elért eredménynek még nagyobb a jelentősége. Bordás Ráhel a zsűri különdíja mellett a Szónok Születik Retorikaiskola különdíját is elnyerte. Poprádi Norbert pedig a zsűri különdíjaként a leghumorosabb szónok megtisztelő címet kapta.

Elhangzott beszédeik a versenyt nyitó, európai és magyarországi retorika a reformáció korában (és utána) témájú tudományos konferencia előadásaival együtt A Régi-Új Retorika sorozatban megjelenő kötetben lesznek majd olvashatók.

További médiamegjelenés: http://www.globoport.hu/196382/retorika-a-reformkorban-es-ma-kemeny-kuzdelem-a-18-kossuth-szonokversenyen/

Fotók: Inczédi Zoltán

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Károli Podcast

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont