Japán pedagógusok látogatása a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán és gyakorló intézményeiben

2019. november 18-án ismét japán pedagógusok egy csoportja tett látogatást a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának budapesti képzési helyszínére, valamint az újpesti Viola Óvodába, intézményünk egyik gyakorlóintézményébe.

Az óvodában betekintést nyerhettek, hogyan zajlanak a gyerekek körében végzett csoportos foglalkozások, illetve részesei lehettek egy hagyományőrző, népzenei foglalkozásnak is.
Az óvodai élet gyakorlatban végzett munkája után ellátogattak főiskolánkra is, ahol elsősorban a zenei tevékenységeket, a kodályi koncepció hazai megvalósulását nézhették meg a másodéves óvodapedagógus hallgatók ének-zenei nevelés és módszertana kurzusán.
A gyakorlatias előadás során a hallgatók bemutatták az óvodai zenei nevelés dalanyagának egy részét, a feldolgozás játékos lehetőségeit, a foglalkozásokon használható szemléltető eszközöket, saját készítésű hangszereket.
Az ezt követő szakmai beszélgetés során a kurzus oktatója, Dr. Szarka Júlia főiskolai tanár adott válaszokat a vendégek nemcsak zenei, hanem a magyar kisgyermek-nevelési rendszerről is feltett kérdéseikre.
Az intézményünkben immáron hagyománynak tekinthető látogatás hasznos élmény- és tapasztalatszerzés volt a vendégek és vendéglátók számára is.

Fotókkal illusztrált beszámoló itt tekinthető meg.

 

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont