Jogiasszisztens-képzést indítanak a főiskolán

Két új, okleveles képzéssel bővül szeptembertől a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának (TFK) képzési kínálata – jelentette be dr. Szenczi Árpád, a TFK dékánja sajtótájékoztató keretében hétfőn Nagykőrösön.

A főiskola budapesti intézményében csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzési szak indul, mely nappali és levelező tagozaton egyaránt elérhető lesz. A hat féléves képzést eredményesen teljesítő csecsemő- és kisgyermeknevelők bölcsődékben tudnak majd elhelyezkedni.

A TFK nagykőrösi intézményében pedig jogi felsőoktatási szakképzési szak indul szeptemberben, melyről dr. Homicskó Árpád, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettese adott tájékoztatást. Kifejtette: a szakon végzett hallgatók jogi asszisztens képesítést szereznek.

– A képzés egyetemi keretben történik, és a sikeres zárást követően egy oklevelet, diplomát ad a részt vevő hallgatók számára. A jogiasszisztens-képzés egyrészt előtanulmányt jelenthet a jogászképzéshez, másrészt pedig önállóan is kezelhető. Akik ebben a képzésben részt vesznek, kapnak egy alapozó jogi ismeretet, mely a klasszikus jogászi pályákon biztosítja számukra az elhelyezkedést. Tapasztalataink alapján erőteljesen szükség van a különböző igazságszolgáltatási, ügyészi szervezeteknek, ügyvédi irodáknak az ilyen jellegű munkatársakra, ugyanis a háttérmunkában komoly segítséget tudnak adni a jogászok számára – fogalmazott a dékánhelyettes.

Hangsúlyozta, a képzés során kiemelt szerepet kap a gyakorlat. – A négy féléves képzésből egy félév a szakmai gyakorlatra irányul. Ez négy nagy területre oszlik: igazságszolgáltatásban, ügyészségen, közigazgatási területen, illetve ügyvédek mellett kell gyakorlatot szerezniük majd a hallgatóknak – fejtette ki.

A sajtótájékoztatón részt vett Kajtár Andrea, a TFK igazgatási kari igazgatója is. Elmondta: a jogiasszisztens-­képzés állami és önköltséges finanszírozási formában is indul, az oklevél megszerzésének nem feltétele a nyelvvizsga.

Forrás: www.baon.hu

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont