Arany János és Kodály Zoltán nyomában – „Az emberi lélek virágai”

Konferencia beszámoló a Magyar Tudomány Ünnepe és a Magyar Szórvány Napja alkalmából. (Szarvas, 2017. november 15-16.)

A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karán 2017. november 15-16-án Arany János és Kodály Zoltán nyomában „Az emberi lélek virágai” címmel rendeztek konferenciát. A Magyar Tudomány Ünnepe mellett a vendéglátó Főiskola kiemelt célja a Magyar Szórvány Napja alkalmából határon túli és magyarországi pedagógusképzést folytató egyetemek és főiskolák hagyományteremtő találkozójának megszervezése is.

A konferenciát dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök nyitotta meg, a résztvevőket dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora, dr. Takács Árpád, kormánymegbízott, Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és Babák Mihály, Szarvas város polgármestere köszöntötte. A határontúli és a szórványmagyarságért vállalt kormányzati tevékenységet Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár mutatta be előadásában.

A rendezvényen a fogadó kar mellett bemutatkozott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Beregszászról, a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Kara, Nagyváradról a Partiumi Keresztény Egyetem és az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara Szabadkáról. Az intézményvezetők a karok tevékenységeiről szóltak, a hallgatók népdalcsokorral és versekkel szolgáltak. Tanítóképző Főiskolai Karunkat dr. Szenczi Árpád dékán, Lehoczky Mária Magdolna gyakorlati tanár valamint Göcs Vivien Teréz tanító-hittanoktató, Kass Orsolya kántor, Simon Márton tanító, Simonné Farkas Veronika tanító és Vass-Eysen Ákos kántor szakos hallgatók képviselték.

A konferencia második napján dr. Küllős Imola, a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke, Arany János népdalgyűjtéséről, valamint dr. Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke Kodály Zoltán és az óvodai/iskolai nevelés világa címmel tartott előadást, mely utóbbit a Gál Ferenc Pedagógiai Kar oktatói és diákjai által énekelt biciniumok és népdalok színesítettek, valamint mindenki közös éneklése.
Az előadások után vetélkedőn mérték össze tudásukat a hallgatók Arany János és Kodály Zoltán életrajzából és munkásságából. A versengés ugyan baráti jellegű volt, örömmel tudatta a zsűri a pontszámok alapján, hogy legsikeresebben a komáromi és a nagykőrösi hallgatók fej fej mellett igazolták felkészültségüket. Az ifjak valamennyien értékes könyvjutalomban részesültek.

A vendéglátó intézmény és Szarvas városa az összetartozást erősítendő további közösségi programokkal is készült: az első nap végén több tájegység táncaival ismerkedtek az oktatók és a hallgatók, a második napon a történelmi Magyarország mértani középpontjánál lévő emlékmű megkoszorúzására és a Mini Magyarország Makettpark bejárására került sor, de ugyanígy hálával tölt el mindannyiunkat a régi és új ismeretségek sora, az asztal körüli és a séták alatti szakmai beszélgetések is. Bízunk abban, hogy ez a remek kezdeményezés folytatódni fog egy év múlva, s egyúttal a magyar keresztyén értékek és gyökerek, valamint a nevelés ügyének megerősítését és felemelkedését szolgálja.

Lehoczky Mária Magdolna

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont