Karácsonyi rektori köszöntő

Áldás békességgel és sok szeretettel köszöntöm a Károli Gáspár Református Egyetem oktatóit, munkatársait és minden kedves hallgatóját. Ezt a köszöntőt személyesen szerettem volna elmondani, de a járvány negyedik hullámára tekintettel most csupán ebben a formában tudom azt eljuttatni Önökhöz.

Ez itt a PedKaszt! – Tartsanak velünk!

PedKasztcímmel indulnak a KRE PK online beszélgetései. Az adásokban karunk oktatói és meghívott vendégeink olyan szakmai és személyes kérdésekről beszélgetnek, amelyeknek meghatározó szerepe van a közösségek életében, az emberi kapcsolatok formálásában, a pedagógusok tevékenységének gazdagításában.

Magyar bajnoki címet szerzett Katona Renáta hallgatónk

December 17-19. között rendezték meg a vívó országos bajnokságot a Ludovika Arénában. A járványhelyzet miatt idén zárt kapuk mellett megtartott vívóünnepségen a nézők élőben követhették az eseményeket, ahol többek között pszichológia szakon végzett alumni hallgatónk, Szilágyi Áron immár nyolcadik magyar bajnoki címét szerezte meg, miután 15:11-re legyőzte Iliász Nikolászt a döntőben.

Tudatos életmód II. diákköri konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara, valamint a Karácsony Sándor Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Szakkollégium szeretettel hívja és várja az érdeklődőket a

Csak a nevünk változott, küldetésünk a régi

A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara (korábban: TFK) tájékoztatja az érdeklődő jelentkezőket, hogy továbbra is ugyanazt a sokrétű oktatói és kutatói feladatot látja el, mint amit korábbi nevén (Tanítóképző Főiskolai Kar) képviselt.
2021 augusztusától csak a nevünk változott, küldetésünk a régi.

A TFK kórusának adventi szolgálatai

A KRE TFK harmad évfolyamos tanító szakos hallgatói december 10-én 10 órától a Nyírő Gyula Kórházban énekes szolgálattal látogatták meg az adventi istentiszteletet.

Országos Szendrei János Matematikaverseny a KRE TFK-n

Az Óvó- és Tanítóképzők Egyesületének Matematikai tagozata a 2019/20-as tanévben 28. alkalommal rendezte meg országos matematika feladatmegoldó versenyét, amely 2010 óta Szendrei János nevét viseli. A XXVIII. Szendrei János Matematikaverseny helyszínét idén a Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösön biztosította.

Jótékonysági Adventi Koncert

Szeretettel hívjuk 2017. december 14-én 18 órai kezdettel Jótékonysági Adventi Koncertre.
Helyszín: Budapest, Pozsonyi úti Református Templom
(Budapest XIII. ker., Pozsonyi út 58. bejárat a Duna felől)

Áldott ünnepeket kívánunk!

Áldott ünnepeket kíván a Károli Gáspár Református Egyetem vezetősége.
"Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt." (Máté 2,2)

Elhunyt Hegedűs Béla, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy elhunyt ft. Hegedűs Béla főjegyző, esperes, lelkipásztor. Az általa vezetett egyházmegye számos esetben támogatta Hittudományi Karunkat, gyülekezete pedig szívesen fogadta a Tanítóképző Főiskolai Karunk gyakorlatot végző hallgatóit, előadást tartó tanárait, szolgálatot vállaló kórusait. 2015-ben egyetemünk Szenátusa a Károli Egyetem Támogatója kitüntetés odaítélésével Hegedűs Béla esperes úr személyén keresztül fejezte ki háláját a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye Presbitériumának a sok segítségért.

2015 december

Japán óvodapedagógusok látogatása

A magyar óvoda- és zenepedagógia iránt érdeklődő Japán óvodapedagógusok november közepén meglátogatták a KRE Tanítóképző Főiskolai Karának újpesti helyszínét, ahol a Viola óvodában néztek zenei foglalkozásokat, majd másodéves óvós hallgatók Dr. Szarka Júlia vezetésével mutatták be, hogyan készülnek fel ezekre a tevékenységekre.

j2 j1
j3 j4

Karácsonyi üdvözlet

„…egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala”
(1Jn 4,9)
 
Áldott ünnepeket kíván a Károli Gáspár Református Egyetem

 


Prof. Dr. Balla Pétert az IAPCHE Igazgatótanácsának tagjává választották

Örömmel tájékoztatjuk az Egyetem közösségét, hogy Prof. Dr. Balla Péter rektor urat az International Association for the Promotion of Christian Higher Education (IAPCHE) Igazgatótanácsának tagjává választották. A keresztény felsőoktatás előmozdítására létrejött, amerikai székhelyű nemzetközi szervezet 10 tagú igazgatótanáccsal rendelkezik, akik közül két tag (Rektor úr mellett a Driestar Educatief holland keresztény főiskola rektora) képviseli az európai intézményeket. Gratulálunk Rektor úr megválasztásához!

 


Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

 

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont