Simonyi-verseny

A magyarországi és határon túli 5–8. évfolyamos tanulóknak meghirdetett XXIV. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny alapvetően a Nemzeti Tehetség Program NTP-TMV-M-20-B-0021 és NTP-TMV-20-0088 azonosítószámú pályázatainak keretében valósul meg.

A versenyt a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara szervezi szoros együttműködésben a Magyar Nyelvtudományi Társasággal. Szakmai együttműködő partnerünk az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara.

Az idei rendezvény újdonsága, hogy a versenyen való részvétel a helyesírási ismeretek alkalmazásán túl digitális komptenciákat is feltételez. A verseny fordulói ugyanis online zajlanak.

Az 1. fordulóban – 2021. február 24–25-én és 27-én – több mint tizenegyezer versenyző vett részt. Közülük a magyarországi és a határon túli – erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági – diákokkal együtt mintegy kettőezer-négyszázan folytatják a versenyt a 2. fordulóban.

Közülük a magyarországi és a határon túli – erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági – diákokkal együtt mintegy kettőezer-négyszázan folytathatták a versenyt a 2. fordulóban, amely a magyarországi diákoknak megyei és fővárosi verseny, a határon túliak számára pedig országos szintű verseny volt. A 2. forduló 2021. április 24-én az erdélyi és a vajdasági versenyzők részvételével, április 27-én a magyarországi, a felvidéki és a kárpátaljai versenyzők részvételével zajlott.

170 diák jutott tovább a Kárpát-medencei döntőbe, a verseny 3. fordulójába, amelyet 2021. május 21-én rendeztünk. A mintegy 300 fős részvétellel zajló online eseményen a diákok mellett részt vettek felkészítő tanáraik és a meghívott vendégek is. Az ünnepélyes megnyitón a Károli Gáspár Református Egyetem nevében Dr. habil. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszony és Prof. Dr. Pap Ferenc dékán úr, a Magyar Nyelvtudományi Társaság nevében Dr. Kiss Jenő akadémikus, a Társaság elnöke, valamint az ELTE BTK képviseletében Antalné dr. Szabó Ágnes, a verseny alapítója köszöntötte a résztvevőket. A megnyitó ünnepség keretében került sor a Simonyi-díjak virtuális átadására is. A díjazottakat Dr. Keszler Borbála professzor asszony, a zsűri elnöke ismertette. Az esemény a diákok számára a feladatsorok megoldásával, illetve a károlis hallgatók által szervezett játékos vetélkedővel folytatódott. A felkészítő tanárok pedig a Verseny másként – Simonyi a weben szakmai program keretében megismerhették a digitális platformon zajló verseny kihívásait, tapasztalatait, továbbá előadást hallhattak a fonomimikával támogatott olvasás- és helyesírás-tanításról.

A XXIV. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny az eredmények kihirdetésével és versenyfeladatok megbeszélésével zárult. Gratulálunk minden versenyzőnek és tanáraiknak az eredményekhez. Köszönjük minden diáknak és közreműködőnek, akik elfogadták az új versenyzési formát. Várjuk Önöket jövőre is a negyedszázados jubileumát ünneplő versenyen.

 

További részletek olvashatók a verseny honlapján: https://simonyi.kre.hu/

A döntő programja itt olvasható.

Szakmai beszámoló a 2020/21. tanévben megrendezett versenyről

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Napi biztatás

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont